Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIII. Hogyan lettem diák?

Mikor erről Vámossy értesült, azzal az indítvánnyal lépett fel, hogy nekem nem szabad többé a Benczékhez járnom, mert utóbb is pápistá­vá tesznek. Különben is a Lajosnak németül is meg kell tanulni, majd én gondoskodom róla, hogy csere utján Pozsonyba jusson, és tanulmá­nyait az ottani evangélikus lyceumban folytassa. Vámossy szavának állt és egyszer csak bejelentette, hogy van csere, és pedig kitűnő helyen - egy tanitónál. Kikértem hát a bizonyítványomat, és a tanáraimtól elbú­csúztam. Nem szívesen eresztettek el, sőt Vadász Lambert rám ijeszteni is próbált azzal a megjegyzéssel, hogy a pozsonyi lyceum nem nyilvá­nos intézet125, az az idő, a mit ott töltök, elveszett idő, mert azt nekem sehol be nem számítják. De már a dolog el lett határozva, azt már megmásítani nem lehetett, és én erősen készültem Pozsonyba. 125 1849 után számos protestáns intézménynek átmenetileg megvonták a nyilvános működési jogát, amelyet csak akkor adtak vissza, ha azok megfeleltek a magasabb pedagógiai, személyi és tárgyi feltételeknek.- 132 -

Next

/
Thumbnails
Contents