Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIII. Hogyan lettem diák?

WIHtBMWWW- Nos com[m]endamus gracis.116

A tanárok közül legszigorúbb volt fentisztelt osztályfőnökünk: Vadász Lambert; igaz szenvedéllyel leste az alkalmat, hogy valakire lesújthasson. Épen úgy mint a vadász, gyakran lesbe állt, és váratlanul csapott le áldozatára. Az volt a szokása, hogy a balkezével az asztalra könyökölt és tenyerét az arczára bontva lenézett, mintha a noteszéből valamit olvasna. Az avatatlan diák azt gondolta, hogy a tanár most nem lát, mert hiszen a szemét a tenyerével eltakarta. Nosza, hogy a kedvező alkalmat felhasználja, valamelyik pajtásának a fejére baraczkot nyom, vagy az előtte ülőnek a haját meghúzza. Azonban alig, hogy elkövette a csinyt, a tanár feláll, oda siet hozzá és se szó se beszéd istenesen nyakon teremti a virgoncz diákot. Persze a dolog úgy állt, hogy a tanár csak látszat szerint takarta el a szemét, valósággal pedig a két ujja között egy kis nyílást hagyott, és ezen nyíláson át kémlelte az osztályt. Ennek a fogásnak aztán később mindig kevesebb áldozatja lett, mert a diákok is megokosodtak és nem mentek lépre.

Ezek a tanári brutalitások - talán mondanom sem kell, - ha gyakran megbotránkoztattak is, de engem nem érintettek. Leczketudásom feltétlen biztos volt mindig, magaviseletem szintén kifogástalan. Csöndes, visszahúzódó magatartásomból nem léptem ki soha; az én vérem nem volt nyugtalan, pezsgő vér, nem is volt hajlandóságom csínyek elkövetésére, igy hát mindenképen praedestinálva voltam, hogy jó diákképen szerepeljek, s a tanárok jó indulatát részemre állandóan biztosítsam. Nem is volt soha semmiféle galibám, sőt többször megértem, hogy a tanárok engem a tanulótársak előtt követendő példa gyanánt tüntettek ki.

így folyt le az első tanév csöndesen, reám nézve minden említésre méltó inczidens nélkül. Az évet, mint rangsorban első végeztem és

116 Köszönetét mondunk, (latin)- 126 -