Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIII. Hogyan lettem diák?

alább kiderül - letettem is a gyalut, azért a vele való bánást nem felejtettem el. Második osztálybeli gymnazista voltam, mikor egy alkalommal, a mint beléptem az osztályba - ez jóval a tanitás megkezdése előtt volt, - a gyerekek nagy hanczurozást vittek véghez, a padokon ugráltak, sőt Mátrai Pista a tanári asztalra is felugrott, és e közben az asztalon álló tintatartót felrúgta. Bezzeg oda lett egyszerre a jó kedv, a mint az asztalon szét folyó tintát meglátták. Neki álltak aztán nagy hirtelen papirossal, spongyával, ronggyal törülgették a tinta foltot, de a folt azért ott maradt, nem tudták eltüntetni. Nagy volt a szurkolás, hogy mi lesz most, ha a tanár bejön.- No, ne féljetek - mondtam én -mindjárt nem lesz semmi baj - s ezzel haza szaladtam egy schlicht gyaluért, a mit magammal hozva, lehető gyorsan legyalultam az asztalnak egész tetejét úgy, hogy úgy nézett ki, mint az ujdonat-uj. Ezzel meg volt mentve az osztály becsülete.

Egyszer édes anyám az utczán találkozott a Szűcs úrral, a ki felőlem tudakozódott. Édes anyám elmondta, hogy a gyerek asztalos lesz, nagy kedve van hozzá.- Ne tegye Kaczné asszonyság - szólt erre a Szűcs úr - a gyerek nem való inasnak, tanítássá tovább, adja fel a deákiskolába, mondhatom megérdemli.- Már hogyan tehetném én azt, szegény vagyok én ahhoz, hogy tanithassam.- Dehogy szegény, hiszen ismerte ugy-e az én anyámat, az is szegény kenyérsütő asszony volt, és engemet mégis kitanittatott. Csak nem kell a dologtól megijedni, ha a kezdet meg van, a többi magától jön.

Édes anyám töprengeni kezdett a hallottak felett, s ha még habozott volna elhatározásában, Vámossy István káplán közbe lépése eldöntötte a kérdést, egyre biztatva édes anyámat, hogy a jó tanulónak a tanulói pálya nem kerül olyan sokba, mert vannak stipendiumok, vannak pri- 119 -