Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XII. Politikai és társadalmi viszonyok

hogy a két fogát kirúgtam, nem neheztelt, sőt belátta, hogy miután ő volt a csábitó, egészen rendjén történt, hogy ő lakolt meg érzékenyeb­ben. Leforrázott ebek módjára vonultunk aztán vissza az eset szín­helyéről, erősen fogadkozva, hogy többé bagolyfészek után nem mász­kálunk. Két hires búcsú napja is esett a nagy szünidőben, az egyik a nesz- mélyi", a másik az ácsi99 100. Nagyon vágytam én is, a ki annyiszor hallot­tam emlegetni ezeket a búcsúkat - hogy egyszer egy ilyenben én is részt vehessek. Nagy volt tehát az örömöm, mikor egy szombatnapon igy szólt hozzánk édes anyám:- No gyerekek, ha jól iparkodtak és szorgalmasan húztok nekem vi­zet, holnap elmegyünk ácsi búcsúra.101 Mint mikor a hosszú marschban elfáradt baka meghallja a katona­banda riadó hangjait; ezekre a hangokra lankadt tagjait egyszerre ki huzza, úgy búzdultunk neki mi is szegény nénémmel a vizhuzásnak, hogy az ígéret földjére eljuthassunk. Másnap gyönyörű verőfényes reg­gel volt. Igazi vasárnapi hangulatban voltunk mindannyian, mikor Tóth János bátyánk felfogadott kocsijára mi is felkapaszkodtunk. Nem volt ugyan kényelmes helyünk, mert a kocsi legnagyobb részét a búcsú­ra szállított kádármunkák foglalták el, de mi ezzel nem törődtünk, hiszen ácsi búcsúra megyünk. Falut én az előtt soha sem láttam, hogy milyen lehet ez, szinte izga­tottan néztem előre, mikor egyszer feltűnt a láthatáron két karcsú to­99 Neszmély 46 kuriális nemes család által bírt magyar község, országszerte ismert bortermelő helység Komárom vármegye tatai járásában. 1848-ban 1263 lakosa közül 1040 református, 217 katolikus, 6 izraelita vallású volt. Vö. FÉNYES 1994. 265-269. 100 Ács magyar község Komárom megye gesztesi járásában, a Buda-Bécs főútvonal mentén. 1824-ig legnagyobb birtokosa gr. Eszterházy Károly, azután herceg Lich­tenstein Alajos. 1848-ban 3800 lakosából 2435 református, 1128 katolikus volt. A 144 nemes család többsége reformátusnak számított. Vö. FÉNYES 1994. 202-209. 101 Ácson Mária-napi búcsút (szeptember 8.) tartottak. Vö. DANCS 1994. 5.- 111 -

Next

/
Thumbnails
Contents