Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XII. Politikai és társadalmi viszonyok

inasokat, s tüzet gerjesztvén a kohóba, patkókat kovácsolt és a lovat mind a négy lábán megpatkolta. Mikor ez megtörtént, felpattant a ló hátára és elnyargalt vele nem ugyan a Szent Gellértre, hanem a városba, itt meghajszolta a városon végig, nem kiméivé tőle a pattogó korbácsot. Mikor a ló már tajtékzott és szinte kimerültén lihegett a nagy vágtatásban, a legény is megelégelte a további heccet és haza nyargalt. Ott kihúzván fejéből a kötőféket az udvaron magára hagyta, s miután a kötőféket gondosan a ládájába zárta, ő is nyugodni tért.

Másnap reggel azt újságolta a szolgáló, hogy az asszony nagyon beteg, égési sebekről panaszkodik és őtet orvosért küldte. A meghívott orvos, miután a kezeket megvizsgálta, a bőrön csakugyan észlelte az égési nyomokat, de sajátságos formájukon csudálkozott, mert az észlelt nyomok határozottan egy patkó alakját mutatták. Ennek aztán nagy hirtelenséggel hire futott a városban, s bár az asszony gondosan takargatta a kezeit, mindenki tudta, hogy azért kívánja azokat elrejteni, nehogy a patkókat mások is fölfedezzék. Nem is hívták azután másként - mindenki csak Patkós Kormöndinének nevezte. Az asszony különben az eset után egészen nem gyógyult fel többé, csak fonnyadt és aszott; mogorva és búskomor lett, míg aztán mindenkitől elhagyatva ki lehelte bűnös lelkét. Úgy hallottam, hogy rendőri segítséggel lehetett csak lezárni a koporsóját, mert az oda tóduló tömeg mind a patkó nyomait akarta látni a halott kezén.

Gyermekkoromban ez a monda még elevenen élt, és nem akadt senki, a ki ennek hitelességében kételkedett volna. Patkós Körmön- dinének a sírját is sokáig mutogatták a temetőben. Énekes gyerektársaimmal mi is nem egyszer fölkerestük az ő állítólagos sírját, melyet egy durván faragott alacsony márványkő jelzett. A mi fantáziánk még látta a kőre vésett patkók rajzát, s ezen kívül semmiféle irás vagy betű nem árulta el, kinek porai nyugosznak e különös jelző kő alatt.- 106 -