Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)

I. Forrásközlés. Nemesi falutörvények a Dunántúlról

65 Punctuinok, mellyek e most folyó 1764-dik esztendőben mi áltolunk; mint ezen T[ekin]t[e]tes N[emes] Weszprém V[á]r[me]gyében levő s Méneséi nevű curialis helységnek belső, és külső nemes és agilis renden l'-vő cornportionatus384 urai, és compossessor(a)i385 * által, nevezet(t) nemes helységünknek jó rend tartása /melly minden dolognak lelke/ közönséges javára, és megmaradására egyeztetett akarattbúl ez alább meg írt mód szerint tétettek, és ugyan. 1- o: Mivel minden keresztény embernek első kötelessége az isteni féle­lem, s következésképpen a bűnnek, és gonosznak távoztatása; hogy azért a ká­romkodások, átkozódások és szitkozódások tilalomban legyenek. - Nemkülömben a több sz(ent) innepi napok között az Úrnak napjai, a vasárnapok, legg főbbek lévén, mellyeknek is megüllését mind az Úr Isten önnön maga, s mind az Anyaszentegy- ház, sött hazánk törvénye is azt büntetés alatt parantsollyák. Mellyhez képest hogy sem observáltassanak,3 6 méltó, és szükséges. Annak okáért akik mind ezek ellen sértő módon magokat visellik, és annyival inkább, ha dolgoznak - büntetések toties quoties387 388 389 pálczátul való tíz ütés lészen közönséges helyen /melly büntetés föllyebb emlétett káromkodókra, és átkozódókra is értetődik/; mellyet ha valamely megesett személy föl nem venne, tartozik tíz garast, az az 30 krajezárt fizettni. Amelly J 388 ember pedig a tíz ütést, sem a tíz garast nem praestálná, tehát nemes hel^ségbeli esküttség által a Nemes Vármegyének arra rendöltetett magistrualisnak méltán fog négy forintig bé adni. 2- o: Hogy minden dolgok rendessen és jó móddal follyanak, s mennyire lehet, mennyeitek véghez, méltó, hogy az Úr Istennek bölts rendelésébül is elöli álléttatott bírák, és esküiteknek olly activitassak390 lehessen; hogy a midőn a közön­séges jónak elől mozdéttására és megtartására elsőben az eskütt gyűlést hírdettvén ugyan a törvény bíró parantsolattyábul, aki azt meg vetné, elmulattya391, törvény bíró híre, s engdedelme nélkül, azt (az) eskütt embert büntesse toties quoties hat garasra, az az 18 xrra.392 393 Úgy nemkülömben a midőn a dolog és a szükség kívánnya, hogy közönséges gyűlés hírdettessék, valaki attul minden ok nélkül el vonnya magát, és közönséges helyen a helység javára s megmaradására való vala­mely dolog cl végeztetik, s annak ellenére és a bíró parantsulattyát vak merő módon meg veti, büntetése három garas, az az 9 xr. 3- o: Akár melly helységben is, de kivált nemes curialis helységekben, a midőn tudniillik valamelly törvény ellen való vétkes cselekedetek, úgy mint vere- kedések, sebeséttések, lopások, paráznoságok, és több eh(h)ez hasonlók történ­nék, a mellyeknek kikeresésében, és világosságra való hozásában a helybéli bírák fáradoznak, munkálkodnak, és midőn voltaképpen a delictum,394 valamint más helységekben négy forént a helység bíráké, úgy ezen curiális helységbéli bírák(na)k is annyi fog járni, (a) magistratualis büntetésen föllyül. Azért, hogy (a) cornportionatus = részbirtokos 385 compossessor(a)i = részbirtokosai, közbirtokosai 580 observáltassanak = megtartassanak 387 toties quoties = annyiszor, ahányszor 388 nem praestálná = nem teljesítené 389 vármegyei tisztségviselőnek 390 activitassak = cselekvési lehetőségük 391 elmulattya = elmulasztja 392 i ■ f krajcárra 393 (meg)sebesítések 394 delictum = bűnösség

Next

/
Thumbnails
Contents