Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)
Tartalomjegyzék
Az újkori magyar társadalomtörténet egyik sajátossága, hogy a nemesség nemcsak megőrizte hagyományos politikai vezető szerepét, hanem társadalmi súlyát is növelte. Az 1848-as forradalmak előestéjén a magyar nemesség aránya - Európában szinte egyedülállóan - megközelítette az 5 %-ot. A jogilag több rétegre (világi és egyházi főrendiekre, köznemesekre) tagolódó nemesség rendkívül sokszínű, bonyolult társadalmi képletként írható le. Öröklött társadalmi státusz, vagyon, műveltség, kapcsolati tőke, s egyéni képességek egyaránt meghatározták egy- egy nemesi család pályaívét, társadalmi presztízsét. Történetírásunk a legutóbbi időkig leginkább a főrendi, s az ország történetében szerepet vállaló jómódú köznemesi családok történetét mutatta be. A „nemzetfenntartó” erőként jellemzett parasztságról az elmúlt 100 évben könyvtárnyi irodalom jelent meg, a paraszti életszínvonalon élő, s a köznemesség derékhadát alkotó „kisnemességgel” (egytelkes, címerleveles, egyházi és helyi nemességgel), a különféle kiváltságos csoportokkal viszont alig foglalkozott a kutatás. A társadalomtörténeti érdeklődés gyengesége mellett politikai intenciók is akadályozták a társadalmi haladás szempontjából „reakciósnak” ítélt társadalmi csoportok jobb megismerését. Az elmúlt negyedszázadban történészeink, néprajzkutatóink, szociológusaink egy kis csoportja sokat tett azért, hogy a nemesség új- és legújabb kori történelmünkben játszott szerepét, társadalmi-műveltségi viszonyait jobban megismerjük. A megjelent tanulmányok, kismonográfiák, forráskiadványok jelenthetik az utat a nagyobb szintézis irányába. Jelen kötet, amely a parasztnemesi világ XV1I-XIX. századi hétköznapjaiba enged bepillantást a közzétett nemesi falutörvények segítségével, talán egy kis lépéssel előbbre visz bennünket ezen az úton.