Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)

II. A vármegyék nemesi községekre vonatkozó szabályrendeletei

109 pénzt önnön maga szenvedje; fenmaradván mindazonáltal itten is az első esetben a megsértetett, vagy károsíttatott félnek megsértése, és károsítása eránt a rendes törvényes úton való kereset, A ki továbbá szomszédjának szántó földjét, vagy vetését valamelly kevés részben felszántaná, avagy a dűlő utakat s határ utakat, vagy a szántó földeknek megyéjét elszántaná, vagy a köz legelőt is felszántván, elfoglalná, vagy pedig szomszédjának gabonáját, kukoriczáját, vagy kaszáló rétjét ugyan kevés részben lekaszálná, felgyűjtenné, vagy megszedné; annak - tapasztalván azt akár a bíró, elöljárók s esküttek, akár a csősz, - az első esetben vonós marhái és ekéje a bíró kezére adatván, 12 forintot érő zálogát tartóztassa le; a második esetben zálogát vévén, azt a bíró házához vigyék, és az is 12 forintokra büntettessék; ha pedig a szántáson, kaszáláson, vagy kukoriczaszedésen ott nem kapnák, de helytelen csele­kedet utóbb világosságra jő, ennek is büntetése 12 forint leszen, mellynek egy harmada a megsértetett félé legyen, szabad leszen mindazáltal a megsértetett félnek ezen hatalmas cselekedetet a törvényes úton is megkeresni. IX. Kendszabás. Ha valaki a bírótól csupán valami becsültek, oculátának602 végbevitelét, vagy bizonyos megyének és kompolásnak megújítását kívánja; ezen esetre a bíró­nak két tanácsbelivel együtt, ha pedig a bíró el nem mehet, három tanács emberek­nek, külön külön az időtöltésekért fizessen 24 krajezárokat; intésért pedig és tilalo­mért a bírónak, vagy a kit az kiküld, 12 krajezárokat; az illyetén becsűnek és oculátának végbevitelét, a megye, vagy kompok újítását, még is az intést, és tilal­mat a notarius írásban bizonyságlevél formában tegye fel, és azon bizonyságlevelet, a becsüt, megszemlélést /oculátát/, intést, és tilalmat végbevívők írják alá, vagy ha írást nem tudnának, neveik leírása után kereszteljék meg, a helység szokott pecsét­jével megpecsételvén; melly fáradtságáért a panaszos fél a nótáriusnak fizessen 24 krajezárokat; - az osztályok alkalmatosságával, ás házak s épületek becsülésekor a nagyobb becsűnek s megszemlélésnek végbeviteléért a kiküldötteknek külön külön 1 forint nappénz (diurnum) fizettessék; — semmi esetben mindazáltal szabad nem lészen a becsüsöknek a becsű summából pénzt húzni, s kívánni. X. Kendszabás. A ki a helység bírája házánál felebarátját jó híre neve ellen való mocsko­lódó szavakkal illetné, 1 forintra; a ki a másikat szidalmazza, vagy helytelenül esküszik, 2 forintra; a ki továbbá feslett nyelvességből a bíró, vagy helység házánál igazságot szolgáltató helység túráját, vagy elöljáróját, s esküttjeit meghamisolja, megkisebbíti, vagy megszidja, - a helység bírájára nézve 4 forintra, az esküitekre nézve 2 forintra; a ki végre az egész tanácsot a törvénytételben megmocskolná, és véle mindenben ujjat húzna, az ollyan egész tanácsosai viszál(y)kodó és veszekedő ember, ha nemes, 12 forintra, ha pedig nemtelen, 12 páleza ütésre büntettessék: mert nem illik, s nem szabad akármelly törvényes igazításokban, ha szinte vétené­nek is, a bírákat és elöljárókat gyalázni, vagy meghazudtolni, hanem törvényöket, s végzősöket, ha vele meg nem elégesznek, becsületesen, és tartozó engedelmesség­gel megkövetni, vagy pedig járásbeli szolgabíró úr eleibe fellyebb vinni, vagy is apellálni. Ha pedig tovább is a tanácscsal viszszavonó lenne, vagy pedig isten ellen való káromkodásokat szólana, az illyen garázda ember megérdemlett büntetésének elvétele végett járásbeli szolgabíró úrnak adattassék fel. Utoljára, a ki mást a bíró házánál arczul üt, vagy megver, vagy mást húz s von, s taszigál, ha nemes, 12 fo­rintra, ha nemtelen, 12 pálezára büntettessék, melly 12 forint pénzbeli büntetések ­602 oculata = szemrevételezés, vizsgálat

Next

/
Thumbnails
Contents