Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

ÜRMÖS Péter: A „betű és a könyv" dicsérete. In memoriam dr. Szíj Rezső

könyvművészet és az ex libris iránt. Az első Mata-könyvj egyeket azután követték más grafikusok, igy többek között Csiby Mihály, Fery Antal, Kő­hegyi Gyula, Moskál Tibor metszetei. Ahogy7 Szíj Rezső írásaiban visszaem­lékezett, sokszor volt alkalma olyan művészek munkái között válogatni, akik a vázlatok és tanulmányok nem mindegyikét tartották fontosnak meg­őrizni. A jószemű gyűjtő esetenként olyan „kincsre" is bukkanhat, amely­ben megláthatja a maradandó értéket. így talált rá Szentiványi Lajos ama művére, amelyet később Velencében is kiállítottak. Ekképpen gyarapodott a képzőművészeti gyűjteménye, és a szerzemények egy része későbbi kiad­ványok illusztrációjává vált. Gyűjteményéből állandó és időszaki kiállításokat rendezett, így Pápán 1998-ban láthattak a Jókai Mór Városi Könyvtár folyosógalériájában egy válogatást az érdeklődők. Ez az anyag és hagyatékának nagyobb része a kecskeméti Ráday Múzeumba került végleges elhelyezésre. 1973-ban létrehozta a Műgyűjtők és Műbarátok Körét, amelynek fő cél­kitűzései között szerepelt a képzőművészeti kultúra magas szintre emelése, és hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson kiváló kortárs alkotóművé­szek számára. Számos közéleti és kulturális egyesület és társaság alapítója és vezetője (Magyar Bibliofil Társaság - i960, Budapesti Művészetbarátok Egyesülete - 1978, Hermann Ottó Társaság - 1989, Szenei Molnár Albert Társaság - 1991). Ilyen szerepben előadásokat tartott és kiállításokat nyi­tott meg, miközben meg nem alkuvó küzdelmet folytatott a magyar nyelv védelméért. Régi tervét is sikerült megvalósítania az ezredforduló éveiben. A szép könyv stíluselemeit bemutató válogatások öt kötetben láttak napvilágot „Könyvkiadás-könyvművészet-társadalom” címmel. Ezekben szinte a XX. század minden jelentős könyvkiadóját, költőjét, íróját, illusztráló művészét — 269

Next

/
Thumbnails
Contents