Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
NÉMETH Tamás: A halotti tor az egeraljai református gyülekezetben
választ adott, így megbizonyosodtak, hogy az elhunytnak nemcsak a teste, hanem a lelke is végleg eltávozott az élők közüké) Bár vannak vidékek, ahol a toron is - akárcsak a templomban - külön ülnek a férfiak, s külön az asszonyok, Egeralatt ez érkezési sorrendben történik. Illetve egy íratlan szabály azért mégis van: a lelkész a „papos ember” mellett foglal helyet. Egyébként ez utóbbi feladata lenne az érkező vendégek fogadása, hellyel, étellel-itallal kínálása is, bár én úgy tapasztaltam, hogy ezt a szerepet egyre inkább már a háziak töltik be. Miután helyet foglaltak a vendégek, a lelkész rövid asztali áldást, imádságot mond. Az is előfordul, hogy a funerátor, esetleg a házigazda köszönti az egybegyűlteket, majd felkéri a lelkészt, hogy mielőtt nekilátnának az evéshez, mondja el az étkezés előtti imát. Ezután együtt emelik poharukat a gyászolók, pl. így: „Laci bátyánk nyugalmára” vagy „drága nénénk emlékére”. Az étkezés alatt a vendégek csendben beszélgetnek. Nagyon fontosnak tartom a beszélgetések témáit, ezért ennek külön fejezetet szentelek. Erdélyi lelkészektől hallottam, hogy feléjük szokás volt, hogy az étkezés előtt a lelkész még igét olvas a Bibliából, illetve hogy utána közösen énekeltek halottas énekeket. Bár olyan emberrel nem beszélgettem, aki személyesen is átélte volna, de mondják, s olvasom, hogy elő-előfordult, hogy a templomi énekek közé mind több világi dal, nóta keveredett, sőt egy idő után a jelenlévők táncra is perdültek... „Tánc a halotti toron” - ez is lehetne külön dolgozat témája, itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy nyílván nem kegyeletsértő mulatságról lehetett szó, hanem a búcsú, a gyász lélektani átcsapásaként felszabaduló életkedv ily módon való térnyeréséről. Egeralján folytatott beszélgetések során e „devianciákkal” kapcsolatban annyit elmondtak, hogy „bizony Csöglén előfordult, hogy a toron nagyon berúgtak, s nótáztak szégyenszemre...”, de természetesen ez az információ adorjánházai változatban is közszájon forog. A tor végén - általában 2-3 óránál nem tartott hosszabb ideig - a vendégek a háziakat vigasztaló szavakkal búcsúznak: „A Jóisten adjon néktek vigasztalást!” Vagy: „Próbáljátok meg elviselni ezt a nagy bánatot!” Legtovább azok maradnak, akik az előkészületekben is segítettek: most a takarításon, mosogatáson, a rend helyreállításán a sor. 23 KUNT 1987.177.-205 —
