Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

MÁRKUS Mihály: „Akik Júdeábán vannak, menjenek a hegyekbe...” In memoriam Pathai István

tak (a megmentésére indultak?) Az iratok közt volt egy Pathainak szóló, a belényesi egyházba meghívó levél. Oltalomlevél a pápai várkapitányhoz Pathai és családja szabadon és békességben leendő elbocsátásáról. A leírások szerint Pathai a követekkel visszatért Pestre. Innét levelet írt feleségének és Czeglédi Pál lelkésztársának. A levelet már Bethlen Gábor követei juttatták el a címzetteknek. Miután Fehérváron, Palotán, Veszprémben és Győrben tisztázták a véghelyek kapitányaival szándékukat: „tisztes Pathai István uram családja négy szekérre felrakott minden poggyászával és házi eszközeivel együtt december hó 29-én Pápa városából kiindult, s innen végképpen elutazott.”

Pápa városa ma is ott van, ahol 1628-ban volt. Belényes úgyszintén (az országát megváltoztathatták, de földrajzi helyét nem). A Dunán, a Tiszán híd sehol. Ha valaki december 29-én ilyen körülmények között útra kel, 73 éves korában, annak az ijesztésen túl, a belső félelmeken túl rendkívül súlyos okai lehettek. A légkörből sejteni enged valamit Kanizsai Pálfi Jánosnak 1631-ben kelt levele. „Fiaid közül a kegyes Pathai Jeremiásról annak szomorú sorsán kívül egyebet nem írhatok. Ez az egészséges ember az elmúlt héten házából, urának megbízásából Bécsbe ment, és míg ott időzött, hirtelen halállal megsemmisíttetett szegény. De hogy micsoda nagy betegség ereje törte meg, arról senki sem tud biztosat mondani. Azt mondják és vélik, hogy Bécsben a pápásokkal vitatkozott a vallásról, és ott bolond fűnek poshadt mérgével étették meg, s igen sokat szenvedett. Ő magában olyan csodálatos látványt és az emberi nyomorúságnak oly fájlalandó példáját mutatta, hogy teste Bécsből holtan, paraszt szekéren, száraz szénával fedve, kegyetlen téli fagyban és jégben, teljesen megdermedve és fagyva övéihez hazavitetett; boldogtalan családja, mely az ő fejét néhány napja egészségben bocsátotta el, midőn a sajnálatra méltó állapotról váratlanul értesült, majd a szomorú látvány által leveretve hogyan viselkedett, könnyebb elmével elgondolni, mint nyelvvel vagy tollal bármilyen gyorsan ki lehetne fejezni. így vegyített Isten szomorúságot a te örömeid közé! Ő gyermekségétől fogva tisztelt téged öregségéig.”

Pathait 1631. június havában a váradi egyházmegye esperesévé választotta, és viselte ezt a tisztséget 1637-ben bekövetkezett haláláig, 82 éves koráig (a Nagyváradon kiadott, a debreceni levéltár adataira támaszkodó kiadvány módosítja Zoványi Jenő lexikonának adatát, Pathainak csakugyan hosszú életet ajándékozott a Teremtő).

Epilógusként csak annyit említenék, hogy 2007. július 15-én, vasárnap a pápai teológusok egyházismereti úton lévő küldöttségének tagjaival, a bi—164 —