Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

„Mindig egy másik erőből is kérve...” Beszélgetés Nádasdy Lajossal

egy ilyen ifjúsági konferencia, és elképedésemre az van benne, hogy a nyitó igehirdetést Nádasdy Lajos püspöki segédlelkész tartja. — Eszerint Téged számon tartottak, mint missziói ifjúsági lelkészt? — Igen. — És ez a KIE-n belül történt? — Nem annyira. Általában ismertek, meg a Dunántúli Protestáns Lapban gyakran megjelent a hírek között, hogy hol szolgáltam. — Nem maradtál tehát az iroda falain belül, hanem számontartottak, mint igehirdetőt. Ennek bizonyára hasznát vetted, amikor elkerültél a püspöki hivatalból. De erre hogyan került sor? — 45-ben, amikor a püspököt, Győry Elemért is kizavarták a püspöki palotából és elköltözött Nagy Ernőékhez, aki egy főorvos volt Pápán, — Elzavarták? Kellett az épület? — Nem tudom mért kellett, mert amikor jöttek, amikor Pápát bom­bázták, természetes volt a következmény, hogy ide is érnek, akkor a feleségem azt mondta, menjünk Celldömölkre a szüleihez. Eljöttünk az utolsó napon, mielőtt Pápára bevonultak volna. Akkor már ott laktunk a Blum házban. S azóta sokszor gondolkodom azon, hogy milyen naiv is az ember, aki nem ismeri a háborút. Arra gondoltunk, lezártuk a lakást, egy részét a dolgainknak idehoztuk Cellbe, az apósomékhoz, de a bútoraink ott maradtak, és egy csomó könyvem. De hiába volt, ott volt a kapun a svéd menlevél, hogy7 úgy mondjam, nem törődtek ezek semmivel. — Elfoglalták az épületet? — Elfoglalták az épületet. — Lajos bácsi, ezek szerint te nem voltál már Pápán, amikor elfoglalták a Kollégiumot és kipakolták a könyvtárat... — Nem voltam Pápán. Hallottam róla, hogy kipakolták az udvarra és a Józsi bácsi összeszedett ott egy csomó embert, aztán fölpakolták a temp­lompadlásra, meg az Edelényi doktorékhoz, s meg ahova csak lehetett. Viszont a levéltári anyag ott volt egy házban, az udvaron, tudod, s azt meg behordták az én lakásomba, a Blum házba. A Trócsányi meg a Kövy Zsolt ott rendezgették az anyagot, amit tudtak. Aztán később ugye eladta a Békeíy Benő az épületet, a püspöki palotát, s aztán egybe vették később a Blum házzal, amikor iskola lett. 14-

Next

/
Thumbnails
Contents