Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

HUSZÁR János: Három tanév egy emlékezés tükrében (Pályakezdésem a nagy háború után)

télen csakugyan nem kellett sem a gyerekeknek, sem a tanítóknak dideregniük az iskolában.

A bizalomnak, megbecsülésnek számos jelét tapasztaltam tanítói működésem második esztendejében. Ezek közül egyik az volt, hogy meghívtak presbiteri jegyzőnek.

A pápai református gyülekezet presbitériuma, amely az országban elsőként alakult meg a 17. század elején, az én tanítói működésem éveiben is tekintélyes testület volt. A többségét református gazdaemberek és iparosok alkották, de a kérdésekhez leggyakrabban az értelmiségiek szóltak hozzá: dr. Jilek József, a tekintélyes ügyvéd, az egyház főgondnoka, Rab Zsuzsa költőnő nagybátyja; Rab István, a Református Gimnázium igazgatója, a költőnő édesapja; dr. Horváth Endre, a Református Tanítóképző Intézet igazgatója; dr. Nagy Béla, a művelt közjegyző; Bodolay Jenő rajztanár, az Ipari Tanulóiskola igazgatója és természetesen a gondnok, vitéz Szalay István szeszgyáros.

A presbitérium gyakran tartott üléseket. Ezekre minden esetben vasárnap délelőtt, az istentisztelet után került sor az új templom nyugati végének legfelső szintjén kialakított tanácsteremben. Ennek falait egykori lelkészekről, nagy pártfogókról készült festmények díszítették. Minden kérdéssel nagy felelősségérzettel és teljes komolysággal foglalkoztak. Az ülés lefolyásáról részletes jegyzőkönyv készült, ezt én fogalmaztam meg, de a jegyzőkönyveket tartalmazó vaskos kötetbe Sülé Rózsa kartársnőm másolta be nagyon szépen, gyöngybetűkkel. A kolléganővel a közösen végzett munkák során szoros lelki kapcsolatba kerültem. 1948 szeptemberében össze is házasodtunk.

Megvallom, megtisztelve éreztem magamat ebben a testületben, ahol a helyem - tisztemnél fogva - az elnöki asztalnál volt. Én húszegynéhány éves korommal képviseltem a fiatalságot, mivel a legfiatalabb presbiter is túl volt a negyvenediken. Tiszteletdíjról a jegyzői tevékenység kapcsán soha nem esett szó, ahogyan a túlóradíj is ismeretlen fogalom volt az iskolákban.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek a háború után országszerte újjászerveződtek. Miután a bátyám visszatért nyugatról, újra indította a Pápán jelentős múltra visszatekintő Református KIÉ tevékenységét. A lelkészlak földszintjén kétszobányi helyiség állt erre a célra rendelkezésre. Itt találkoztak napról napra az iparos és kereskedő fiatalok, itt volt mód beszélgetésre, biliárdozásra, pingpongozásra, könyvkölcsönzésre. Én elsősorban nem azért jártam ide, mert ezt a lelkész elvárta tőlem, hanem azért, mert a KIÉ ifjak többsége barátom és kortársam, egykori iskolatársam volt. Bib— 102 —