Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)

II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE

— 62 — Majd a nemes Gróf szűnni nem tudó gondoskodása a távozott Doktor phil. helyére a szintén külföldön és szintén Jénában tanult kiváló egyént Vághó Pált szemelte ki s kérte lél a csurgói tanárságra, ki akkor a „jénai mineralogiai societasnak* tagja volt. Egyúttal lel­­készszé is megválasztatott. Megjegyzendő, hogy a gymn. tanárok egyike ren­desen lelkésze volt a csurgói ev. ref. gyülekezetnek, bár ez nem mondható egészen rendszeresitett állásnak, miután kezdetben külön lakása nem volt s a templom he­lyett a gymnásium éjszaki részében e czélra elkülönített s felszentelt Oratorium szolgált istenitisztelet helyéül. Első tanár-lelkész volt Benedek István, utánna Kovács István, majd 1801-ben Márton Gábor, miután Cs L. P. dr. e tisztre nem vállalkozott, kétségkívül reformatori sok teendői miatt, mik egész embert kívántak, ezért Márton G.-nak kelle a fél szessziót átengednie. S. S. után Vághó Pál*) következett. Végre a csurgói reformátusok esdő levelet nyújtván be a fels. Helytartó-tanácshoz „az Ekklezsia felszabadí­tásáért“. Kívánságuk az 1805-ik év őszén kegyelmesen megengedtetett s azon túl rendes prédikátorok vitték e hivatalt s pedig először Sipos Sámuel, a ki 1806. júniu­sában távozván, helyébe lett Vághó Pál, majd utánna, megüresedvén a 2-ik professori hely, Kürmendy Sámuel hivatott meg, ki szinte vitte a prédikátori hivatalt. Ezentúl egy ideig rendes mederben szép csendesen folytak a gymn. külső, belső ügyei. A Nagyváthy-féle isk. törvények hosszas, majd tiz évi vajúdás, átnézés, *) Vághó Pál Náuáson született, a debreczeui ref. Collégiumbau végezte iskoláit, onnan 1802-ben ment királyi engedélyijei Jénába, akadémiai tanul­mányaira. 78

Next

/
Thumbnails
Contents