Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)

II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE

— 43 — pokon reszt vesz s mond rögtönözött felköszöntő verse­ket, Sárközy István Kis-Korpádi háza felszentelését vers­ben üdvözli. A Kisasszondi ligetben egy forrás tövénél álló fa alatt írja egyik legszebb s mélyebb érzésű köl­teményét „A magánosrághoz.“ At-át rándul a derék Horváth Adámhoz N.-Bajomba s hallgatja annak bús­magyar dalait, azt a hires Rákóczi-nótát. Ez időtájt tanintézetünknek voltaképen csak egy tanára lévén Kovács István, miután Benedek István több rendbeli vád után hivatalától elbocsátatott — eg)1 ideig Csépán János alsoki lelkész s inspektor járt fel tanítani. De e kettős, sőt hármas hivatalt sokáig nem vihetvén, örömest egyeztek bele a tanintézet elöljárói Cs. V. M. alkalmaztatásába, ki e hivatalt 1800 febr. 21-ig, Csá­szári L. P. megérkeztéig vitte is. Csurgóról írja 1799. jun. 2-ról kelt levelében Sárközy Istvánnak, hogy a ta­nítást azelőtt egy héttel megkezdte. A hazát s tudományt kívánja szolgálni. Kevés a tanuló rhetor összesen: 9. Aztán a bizonytalanság miatt sokba nem kezdhet. Arra törekszik, hogy ahhoz szoktassa növendékeit, mi a régi mechanikai, mi a mai gondolkozó s gondolkoztató ta­nítás? mi az oskolai boldog elfelejtésnek szentelt pe­­dántság s mi a valóságos embert formáló tudás, mi az Orbilius, mi az emberszerető oktató? „Most, midőn ezt próbálom“, irja „érzem igazán a derék munka jutalmát, a létei gyönyörűségeit .... melyet latinus koromban verekedő praeceptoraim keze alatt sohesem éreztem.“ Szóval testtel lélekkel a tanitásnak él, egész mun­kát akar végezni, a humanismus alapján s annak esz­közeivel. Egyik tanítványának Gencsi István — később Ud­varhelyi tanitó, kit e sorok Írója személyesen ismert — 58

Next

/
Thumbnails
Contents