Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)

II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE

— 126 felterjesztésében, az egyhmegye felhagyott e kísérlete­zéssel s életbe léptette az előkészítő osztályt az 1858— 59. tanévben; de nem sokára azon kevéssé megállható ókból, hogy az élők. osztály csak „a néptanítói kar he­verő párnájául szolgálhat“ — egy év múlva abba ha­gyatott. Ezen 1857|8-ik tanévben állíttatott fel Héjas Károly tanár buzgolkodása s az ügyet melegen felkaroló Kör­mendi Sándor lelkész érdeklődésével a testgyakorlati tér s a torna rendszeres tanítása. Az első közvizsgála­tot annak első tanára Héjas Pál adta s a vizsgálat al­kalmával jelen volt szép számú közönség által torna­­felszerelésre a helyszínén tekintélyes összeg íratott alá s nagy részben ki is fizettetett. Már a régebbi időben sürgette még a mk. Hely­tartótanács, hogy a gymnásiumban a rajz és pedig a távlati rajz is tanittassék. Már az ötvenes évek közepe­táján kezdett is ez taníttatni Mocsi Lajos tanár által, de rendesebben szintén ez évben indult meg, ideiglenes vezetésével Héjas Pál tanár bízatván meg, mindaddig, mig rendes rajztanár fog beáilittatni; a mi csak az 1863|4- tanévben történt meg Pásztor (Hirtling) Boldi­zsár rendes rajztanársága alatt. A tandíj is változáson ment keresztül. Az eddigi 5 vfrt I852J3. tanévben 5 pengő frtra emeltetik s a tanárok -közt egyenlően felosztatik, úgy a bizonyit­­ványdij. Az ötvenes évek elején és pedig 1852|3. tanévben hozatott be az osztályozási könyv, úgy, hogy abba a tanulók osztályjegye, egyéb dolgok mellett, minden órán bejegyeztessék s annak nyomán az osztálytanár végezze a fegyelmezést. E részben minden hét Szerda 143

Next

/
Thumbnails
Contents