Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)
II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE
— 125 — Ugyanezen időben a Soproni cs. helytartóság leiratában szabályozza a szünnapok idejét, kimondva, hogy karácsonykor csak az ünnepet megelőző nap, farsang 2, illetőleg 3 napja, tavaszi (félévi) censurakor 5 nap, husvétkor 8 nap, egész tanévben az igazgató által adott 5 nap, végül a nagy szünidő 2 hónap legyen. Egyúttal meghatározza, hogy az első félév 5 hónapnál hosszabb ne legyen. Az ötvenes évek végén a kormány követelvén a tanárok képesitettségét igazoló okleveleket, azt tanácsolta az iskolai elöljáróság, hogy mutassák be lelkészi okleveleiket, lévén mind a 6 tanár leik. minőségű. Ugyan ez idő tájt, hogy legalább valamit megmentsen az egyházmegye, azt eszelte ki, hogy ám legyen gymnasiumk magán jellegű, de legalább tanítókat képezhessen s bocsáthasson ki. E végre a két felsőbb osztályt praeparandiai tanfolyammá alakitá át, már úgy a mint lehetett. De megjött a lesújtó hatású, nagyon is világosan beszélő leirat a soproni cs. kir. helytartósági osztálytol, melyben, kétségbe vonatván a kötelesség szerű loyalitás, el van mondva, hogy a mely gymnasiumban a leendő tanítóknak latin-görög classikusok, algebrai aequatiok, trigonometria taníttatnak, de a tulajdonképeni paedagogia, az intensiv methodus alkalmazása, a Catechetika, általában a népképzés theoriája épen nem taníttatnak, az praeparandia nem lehet. Hagyjon fel tehát e kísérlettel az egyhmegye, inkább legyen 4 oszt. algymnásium, 6 alkalmas, illendően dijjazott tanárral, legfeljebb toldja meg egy előkészítő osztálylyal. így reménye lehet, hogy nyilvános algymnasium lehet. A tanári kar is ezt tanácsolván, akkori igazgató Verbai István erélyes hangú 141