Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)
II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE
volna már az országosan ébredni kezdő magyar nemzeti szellemnek s előpostája a nem sokára megindult nemzeti ébredésnek. E fiók-képzőtársulat szerencsésebb volt anyjánál, a mennyiben Írott emlékei maradtak munkásságának prózában és versben, melyek Sarkadi Károly egyh. helybeli felügyelő által létesített „Albumába Írattak be. Ott olvasható a később kiváló, de korán elhalt philosophus Peti József (később budapesti főg. tanár), Kovács József Grünwald tanulók kiváló művei. E képző-társulat később és pedig az ötvenes évek közepén megszűnt, hogy 1867-ben újra feltámadjon. Ez év óta folyton és folyvást erősödve fenn áll „Önképző“kör név alatt. A könyvtárt újabban Mezei István lelkész fia Mezcy Pál 67 kötettel, Szokolai Károly ügyvéd 175 kötettel később Sarkadi Károly egyhm. inspector 100 frt alapítvánnyal gyarapították. Úgy Sipos Dániel volt inspector 90 kötettel. Majd mind latin s német nyelvűek a theologia s latin classikusok köréből. Ugyanekkor, a nemzeti felébredés némi előjeleként a gimn. pecsétje latin helyett magyar körirással, valamint az egyházakéi is, ellátatni rendeltetnek. Amazt Csépán Antal készíttette Budapesten, a mely máig is használatos. De a tantervben is mind több-több tér van szentelve a hazai nyelv-történet- s iiteraturának. Ugyanez évben, az alapító gróf után 2-ik nagy alapilványtevő Sárközy János fia Sárközy Sándor, azon jogot akarja magának s családjának megadatni, saját szavaiként, visszaadatni, mit családja 37 évig gyakorolt, hogy a 4 ösztöndíjast a 4000frt százáléka után eső dijraő nevezhesse ki. Ebből hosszas, több éven át tartó per támadt. Sárközy Sándor az egyházkerületre, onnan a N\ 8* — 115 — 131