Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Mezőföldi Egyházmegye
JÁKOB JÁNOS A keresztségben a „János” nevet ajándékozták nekem a szüleim, így sorolt a családi név mögé keresztnevem, és állt össze a ma is használatos Jákob János. A születési anyakönyvi kivonat adatai szerint Jákob Konrád és Juhász Mária gyermekeként Sárbogárdon, 1962. augusztus 20-án születtem. Egy olyan történelmi időszakban, amikor 1956 után először mutatja a puhulás jeleit a rendszer, az országban lassan körvonalazódik az általános amnesztia. A hidegháború eseményei szörnyű félelmet generálnak a hétköznapok emberének szívében. Atomfenyegetettség, csúcspontján van a kubai válság, és még fel sem ocsúdott a világ a berlini fal megépítésének tényétől. Mi köze van ennek az én megszületésemhez? A gerincében megroppantott Magyarország egy kis településén, a megfigyelt, felmorzsolásra ítélt református egyház helyi, élő hitű gyülekezetében, ott éltek szüleim. Ők is, mint mindenki, tisztában voltak a körülöttük zajló eseményekkel. Szívükben mégis Isten örök érvényű Igéjére támaszkodva, lelkipásztoruk igehirdetéseiből erőt merítve imádságos lélekkel, a napi események fölé, a történelem Urára tekintettek. A holnap felőli reménységük, jövőképük Istenben volt. Szüleim 1960-ban házasodtak össze. Házasságuk Isten és egymás iránti szeretetre épült. Ezért vállaltak, és neveltek fel hitben velem együtt 7 gyermeket. Tanuló éveimet Sárbogárdon, a József Attila Általános Iskolában kezdtem 1968-ban, és elvégezve a nyolc osztályt, ott fejeztem be 1976-ban. Ezt követően Székesfehérváron a 327. sz. Váczi Mihály Szakmunkásképző Intézetben szereztem szerkezetlakatosként szakmunkás levelet. Három évet szakmámban dolgozva ért utol a sorkatonai behívó. Budapesten, a díszzászlóaljnál eltöltött 18 hónapos időszakban érlelődött meg bennem az első gondolat az akkor még nem létező tábori lelkészi szolgálatra, és Isten csodálatos vezetése nyomán elindultam úttalan utakon egy olyan cél felé, amelyet előlem is elfedett az Úr. Mindig csak egy lépést láttam, amit meg kellett tennem, és csak ha megléptem, épült rá a következő. Isten gondviselői szeretete igazgatta lábamat, szívemet, benne való bizodalmamat mindvégig.-33-
