Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Őrségi Egyházmegye
PERJÉSINÉ MÁTÉ RÓZA Nevem Perjésiné Máté Róza. 1961. május 12-én születtem Baján. Édesapám, n. Máté Sándor református lelkész, születésem idején Vaskúton szolgált. Édesanyám, Szente Rozália tanítónő. Hatan vagyunk testvérek. A gyermekek a szülők hivatását folytatják: Nővérem és húgom pedagógusok, míg bátyám, öcséim és én lelkipásztorként szolgálunk. 1964-ben a család Ercsibe költözött, édesapám az ottani gyülekezetben szolgált nyugdíjazásáig. Édesanyám lelkész feleségként eleinte nem kapott helyben munkát, ezért a szomszéd faluban, Ráckeresztúron tanított évekig az ottani iskolában. Később „javult” a helyzet, és alkalmazták az Ercsi Általános Iskolában. Itt tanultunk mindannyian, s ahogy befejeztük az általános iskolát, szép sorban indultunk Debrecenbe, a Református Kollégium Gimnáziumába (az ország akkori egyetlen református középiskolájába). Ez az intézet életre szóló élményeket adott nekünk. Hálás vagyok szüleimnek, hogy vállalták ezt a nehéz anyagi terhet jelentő pluszt, lehetővé téve számunkra, hogy ott tanulhassunk évekig. Az osztályunkban tanuló diákoknak csaknem a fele lelkész családból származott. 23 főből 20-an tagjai voltunk a Kántusnak, amely hatalmas közösségformáló erőt jelentett. A vasárnaponkénti Kántus kiszállások, a gyülekezetekkel való találkozások, a Kollégium légköre, a családi háttér, mind-mind a lelkipásztori hivatás felé terelgettek, bár érettségi után, 1979- ben még inkább zenei vonalon szerettem volna továbbtanulni. Nagyszerű zenepedagógusok: Berkesi Sándor, Karasszon Dezső, Sepsy Károly és a nyári kántorképző nagy tudású és karizmájú tanári karának hatására beiratkoztam a Debreceni Kodály Zoltán Zenei Szakközépiskolába. (Közben, hogy az anyagi háttér is biztosítva legyen, tagja lettem a Csokonai Színház operakórusának.) Két év után, 1981-ben iratkoztam be a Teológiai Akadémiára Debrecenben. Mellette folytattam a konzervatóriumi tanulmányokat is. Miután ezt befejeztem, átjelentkeztem a Budapesti Teológiai Akadémiára, 1985-ben. Itt tettem le a lelkészképesítő vizsgákat. Lelkészszentelésem ideje 1987. szeptember 10. Segédlelkész-orgonista kántor voltam a Gorkij fasori Református Egyházközségben másfél évig. 1988. január 15-től 1989. június 30-ig-88 —