Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Őrségi Egyházmegye
— Ozsváth Imre — Isten mindig ad imádkozó és reménykedő szívű embereket, így adott Ker- caszomornak is. Akik elkezdték a gyülekezet újjáépítését. 1998-ban kiegyenesedtünk, lehajtott fejünket a hegyekre emeltük, mert csak onnan jön szabadí- tásunk. Hálát adunk Istennek azokért a szolgatársakért, akik mindezt elősegítették, akik munkájukkal segítették a kezdéshez szükséges feltételek megteremtését. 1998-ban így érkeztem a gyülekezetbe. Azonnal hozzáláttunk a helyzet áttekintésének, a szétszórt irattár rendezésének és elvégeztük a helyzet- elemzést. Innen indultunk el szolgálni Jézus Krisztust és gyülekezetünket. Presbiterválasztás után kialakítottuk a presbiterkörzeteket, melyeket a presbiterek hűséges munkával, szolgálattal láttak el. Megszerveztük a hittanoktatást és konfirmációi előkészítést. A presbitérium hosszú idő után újra élt jogaival és kötelezettségeivel. Felmértük a teljes gyülekezetei, nyilvántartásba vettük a gyülekezeti tagokat, és örömmel állapíthatjuk meg ma már, hogy a népszámlálási adatoktól 11 fővel vagyunk kevesebben, melynek okát név szerint ismerjük. Szükségessé vált templomaink és környezetének rendbetétele is. Ezért elkezdtük ezen a területen is az építkezések sorát. A kercaszomori református templomkertben összedőlt gazdasági épületek és dzsungel várta az idelátogatót. Külső forrásokból, adományokból sikerült hatalmas munkánk során rendbe rakni a környezetet, mely ma már az Őrség egyik legszebb látványává vált. Elkezdtük a pályázatok sorozatos írását, melynek eredményeképpen felújítottuk a kercaszomori templom tetőszerkezetét, cserepezését és vízelvezetését. Drénrendszerrel vettük körbe a templomot, így ma már sem alulról, sem felülről nem vizesedik. Kicseréltük az ablakokat, melyek repedezettek és kitörtek voltak. Otthonossá tettük a visszakapott gyülekezeti termet téli istentiszteleteink tartására. Az Egyházmegye és Egyházkerület hathatós segítségével teljes belső és külső felújítást végeztünk a parókián. Dolgainkhoz a helyi polgármesterek támogatását is élveztük. Ugyanakkor közös munkával sikerült Magyarszombatfán pályázat útján felújítani a műemlék haranglábat, Veleméren a templomot, az önkormányzat pedig rendszeres munkával segíti a templomkert és templom rendben tartását. Ezekkel a munkákkal párhuzamosan folytattuk az építkezéseket az Őri- szentpéter-szalafői gyülekezetben is. Befejeztük az őriszentpéteri templom felújítását, és elkezdtük a parókia felújításának előkészítő munkáit is, Sza- lafőn pedig a templomfelújítást. Mindezekért az eredményekért egyedül Istené a dicsőség, akiben bíztunk elejétől fogva, nemzedékről nemzedékre.-86-