Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Nyugdíjasok

— Rainer Ferencné —

Nem. Miért nem? Akkor megmondta Tiszteletes úr: Ott még, ahová akarsz menni, vannak kannibálok és sajnálnálak, ha megennének. Erre csak azt mondtam: ha egy pogányt Jézushoz vezettem, megehetnek, már nem éltem hiába. — Te ezt így gondolod? — Igen. — Hát menj el, mondd meg az igazgató úrnak, hogy megy utánad a javaslatom postán. Jött is.

Úgy tudtam meg, hogy behívott az igazgató úr felesége és kérdezte. - Mondd kis Erzsi, neked keresztapád a pátyi tiszteletes úr? — Nem. — Ugye, rokonod? — Nem. Miért tetszik kérdezni? — Azért, mert senkinek olyan javaslat nem jött, mint neked.

A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI ISKOLAI ÉLET:

A tanulás mellett hitoktatást is végeztünk. Akkor már megvolt az iskolák államosítása. Én egy városszéli iskolába voltam beosztva IV. osztályosokhoz. Kerékpárral jártam ki hozzájuk. Vasárnapi iskolai csoportot is kaptam. Csak akkor kezdtem izgulni, mikor megtudtam, hogy oda felnőttek is járnak. Ez egy magánháznál volt,jöttek valóban idősek is, messze volt a templom.

Árvaház is volt az iskolaépületben, ott áhítatbeli feladat is volt, meg ha- risnyastoppolás a lányoknak. Vasárnapi istentiszteletre Dr. Kálmán Sándor Nt. úr gyülekezetébe jártunk. A közösségi órák is az ő gyülekezetében voltak. Ott kezdtem eszmélni, nevelődni.

Közben az iskolakezdésig levő időben volt időm, hogy elmenjek én is Al- csútra IFJÚSÁGI konferenciára. Mentünk egypáran. Döbbenten ültem én is a fűben, és hallgattam Szikszai Béni bácsi előadását. 1600-an voltunk ott fiatalok. Elfogadtam a hallottak után, hogy meg kell térnem, nem születtünk hívőnek. Úgy gondoltam, majd később! Úgy jöttem haza, gondokkal. Nagytiszteletű úr a templomban hirdette, ismét lesz nőkonferencia Alcsúton. Ismét mentem. Szólt az Ige „Aki nem enged a Fiúnak, életet nem lát, hanem az Atya haragja marad rajta”. Szíven talált, láttam, nem lehet várni öregségig, én nem tudom magam megváltoztatni. Az ének is szólt: „Most, most még ifjú korodban add át Jézusnak szíved!” Igen, átadtam az életem, szívem, akaratom és minden nagy reményem Jézusnak, rendelkezzen velem, О vezessen. Elfogadott így, ahogy vagyok. Ideje: 1949. szeptember 1.

Szomorú, hogy a szépen induló missziói iskolai élet nem fejeződhetett be. Feloszlott az iskola az 1949. év végére. Iványos nt. úr azt tanácsolta, hogy a lányok menjenek egészségügyi iskolákba, annak hasznát vesszük, ha kinyílik a kapu és mehetünk. így tettem én is, csak előbb elmentem dolgozni, hogy egy kicsit tudjak ruházkodni.- 525 -