Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Nyugdíjasok
t CSIZMADIA LAJOS (1926-2015) Nevem Csizmadia Lajos, Tósokon születtem, 1926. augusztus 22-én. Szüleim Csizmadia Károly és Nagy Karolin voltak, földműveléssel foglalkoztak. Iskolába a tósoki elemi iskolába jártam. Innen vitt el édesapám Pápára, és íratott be a református gimnáziumba. A háború alatt, 1945 januárjában külföldre vittek, ahonnan októberben 6-án tértem haza. 1945 decemberében Pápán szereztem érettségit. Ezt követően otthon dolgoztam, és felvettem a kapcsolatot volt lakótársammal, aki már teológus volt ekkor, és hívott, hogy menjek oda én is. Osztályunkból hárman ott voltak már. Apám is bíztatott. Jelentkeztem és felvettek. 1947 szeptemberétől pápai teológus lettem. Az alapvizsga letétele után Padragra helyeztek, a Pápai Református Egyházmegye espereséhez. Mire ötödik éves lettem megszüntették a teológiát Pápán. Ez miatt fél évet vesztettem. így fél évvel később, 1953. január 26-án fejeztem be tanulmányaimat Budapesten. 1953. február elsejével Kéttornyúlakra helyezett a püspök úr helyettes lelkésznek. Miután az állást július 31-vel betöltötték, augusztus 1-vel a Somogy Egyházmegye Espereséhez helyezett Kaposvárra. 1955. február 28-ig voltam Kaposváron. 1955. március 1-től 1968. március 13-ig Istvándiban láttam el lelkészi feladataimat. 1968. márciustól 2002. május 1-ig Somogyud- varhelyen szolgáltam. Istvándiban töltött évek alatt a templom és a szolgálati lakás kívül belül fel lett újítva. Somogyudvarhelyen kétszer végeztünk a gyülekezettel felújítást a templomon és a lakáson. A templom új cserepet kapott és a fűtése is megvalósult. 1992-ben vonultam nyugdíjba, de mivel egészségi állapotom lehetővé tette, maradtam tovább szolgálatban 2002-ig, amikor elköltöztünk Somo- gyudvarhelyről a jelenlegi lakóhelyünkre, Mohácsra, hogy közel legyünk az ott élő fiamékhoz.-484-