Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Veszprémi Egyházmegye
— Nagy Éva — 2005- ben, amikor végeztem akadémiai tanulmányaimmal, aTótvázsonyi Missziós Házba kerültem mint mindenes. Itt a gyakorlati teológiát végezhettem. 2005 nyár végétől Tardy György (1975-2007) lelkipásztor férjemmel elkezdtünk a Litéri Gyülekezetben helyettesíteni, hosszabb távon szolgálni. Bár ideiglenesnek szólt a felkérés, de még mindig ezen a helyen végzek szolgálatot nagy örömmel. Istennek hálás vagyok, amiért iderendelt. Gyülekezeti felújítások, építkezések: 2006- ban teljes parókia felújítás, udvar rendbetétel. 2007- ben a litéri műemléktemplom kapuzatának renováltatása. 2010-ben a régi pajta lebontása, majd azon a helyen egy gyülekezeti ház építése. Gyülekezeti munka Óvodai hittanórák, iskolai hittancsoportok, ifi csoport, Alpha kurzus, gyülekezeti nap/ok, bibliaórák, házi bibliaórák, angol táborok, fazekas táborok, gyermek-istentiszteleti alkalmak, interaktív biblia kiállítás, gyermeknapok, játszóházak, hittanverseny, túrák, keresztyén koncertek, kiállítások (pl. Angelico atya látogatása), Parakletos báb csoport előadásai falu szinten, idősek vasárnapja, ökumenikus alkalmak, keresztyén színházi előadások, színház- látogatás, látogatások az ifi csoporttal (pl. drogterápiás otthon) színdarabokkal, pantominokkal való evangelizálás; próbálunk a falu életébe bekapcsolódni, részt venni különböző előadások megtartásával (képes előadások, bizonyságtételek, meghívottakkal).-419-