Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Tatai Egyházmegye

RÉVFALVINÉ BUDAI JULIANNA 1957. 10. 03-án Szolnokon születtem. Édesapám katonatiszt, édesanyám ápolónő. Szüleim korán el­váltak, így édesanyám második házassága révén 10 éves koromban kerültem Esztergomba. Iskoláimat az általános-, közép-, és főiskolát Esztergomban vé­geztem. A Közgazdasági Szakközépiskola államigazgatási és ügyviteli sza­kán 1976-ban érettségiztem, majd a Tanítóképző Főiskolán 1980. 06. 19-én szereztem tanítói oklevelet (1977-1980). Teológiai tanulmányaimat a Budapesti Református Teológiai Akadémián folytattam levelező tagozaton (1988-1994). I. lelkészképesítő vizsgámat Bu­dapesten, 1994. 09. 14-én, a II. lelkészképesítő vizsgámat szintén Budapes­ten, 1996. 09. 13-án tettem le. 1997. 09.19-én, Tatán volt a lelkészszentelésem. 2001-2004 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Paszto- rálpszichológiai szakirányú szakán másoddiplomás képzésben vettem részt. 2004. február 27-en pasztorálpszichológiai lelkigondozó oklevelet kaptam. 1989-től az Esztergomi Református Egyházközség presbitereként folya­matosan bekapcsolódtam az egyházi szolgálatokba. 1994. 09. 1-jén kezdtem segédlelkészi szolgálatomat Esztergomban. Ebben az időben folyamatosan hittant tanítottam 1-4 osztályos gyermekeinknek. Majd 1997. 09. 19-étől ja­vadalom nélküli beosztott lelkész lettem. Ekkor kezdtem lelkipásztori szol­gálataimat minden hónap 2. és 5. vasárnapján Dorogon, és havonta 1 alka­lommal Esztergomban. Szolgálataimat 2003. 01. 01-től esztergomi beosztott lelkészként aTatai Egyházmegye segéd lelkészeként folytatom, felkérés alap­ján helyettesítem a gyülekezeti lelkipásztorokat akadályoztatásuk esetén Esztergomban, Dorogon, Pilismaróton, Dömösön és Únyon. 2006 óta folya­matosan végzem a sajtó és ökumené előadói feladatokat. Világi állásban dolgozom, szociális segítőként - mentálhigiénés munka­társként - a mindennapok gyakorlatában látom el lelkipásztori szolgálataimat а КЕМ ISZI Esthajnal Időskorúak Otthonában Pilismarót-Basaharcon. Két szociális otthonban tartok folyamatosan bibliaórákat és istentiszteleti alkal­makat. Munkaidőm nagy részét a fekvőbetegek lelkigondozásával töltöm.- 357 -

Next

/
Thumbnails
Contents