Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Tatai Egyházmegye

MÁRKUS DÁNIEL Márkus Dániel a becsületes nevem. 1973 máju­sában láttam meg a tavaszi nap éltető sugarait Pá­pán, egy lelkészcsaládban, szüleim ötödik gyerme­keként. Édesapám akkor ott végzett lelkészi szolgá­latot, édesanyám nevelte, növelte a gyermekeket, hogy gyarapodjunk testben és lélekben is. 1975-ben költöztünk Tatára, ahol gyermekként és fiatalként éltem. Ének-zene általános iskolába tanultam, és rendszeresen jártam zeneiskolába, ahol a gitárt választottam hangszerem­nek. A gitár azóta is hű kísérőm életem napjaiban. A tatai Eötvös József gim­náziumban szereztem érettségit 1991-ben, majd felvételt nyertem a Buda­pesti Teológiára. A teológia negyedik esztendejét külföldön tölthettem el, a göttingeni egyetemen Eberhardt Bush professzornál tanulhattam a Barti dogmatika hangsúlyos alaptételeit, valamint újszövetséget és egyházzenét is hallgattam 1994/95-ben. Hazatérve az egyetem befejezése után Naszályra kerültem segédlelkész­nek, majd Tatára beosztott lelkésznek. 1999-ben a gyülekezet meghívott és megválasztott hitoktató lelkészének. 2011 szeptemberéig végeztem a rám bí­zott feladatokat a tatai gyülekezet közösségében. 2000-ben vallástanári, 2010-ben etika szakos tanári diplomát szereztem. Az előbbit a Károli Egye­temen, az utóbbit pedig a Pannon Egyetemen. 2004-ben Tatán gimnázium született, melynek vallástanára voltam 2008-ig, majd két év kihagyás után újra tanítok a Tatai Református Gimnáziumban. Mindemellett etika tanár­ként is dolgozhatok a Szomódi Általános Iskolában. 1996-ban kötött házasságom zátonyra futott, és hajótörést szenvedett. 15 év után, lassan egy éve, hogy külön élünk. Három gyermekünk született: Míra 1998-ban, jelenleg hetedik osztályos tanuló, Mátyás György 2000-ben, most ötödikes, mindketten a Kőkúti Általános Iskola sporttagozatos tanulói. Flóra 2003-ban érkezett, már harmadik osztályos tanuló, a Fazekas utcai ének-zene tagozatos iskolába jár. 2011 szeptemberében a Dunaalmási Református Szeretetotthonban kezdtem el dolgozni intézményi lelkészként.- 332-

Next

/
Thumbnails
Contents