Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Somogyi Egyházmegye

— Fejér István —

és rajta keresztül a református lelkésszel, aki példaképpé lett számomra; egy prédikációja úgy megérintette a szívemet, hogy ott és akkor, 14 éves fejjel eldöntöttem: én lelkész leszek.

A legnehezebb szakasza az életemnek ezután kezdődött, el kellett hagyni a szülőföldet, és új hazát, új otthont, új barátokat kellett találni itt, Magyar- országon. 1990. március 17-én léptük át a határt.

A gimnáziumot a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában folytattam (1990-1992). Most is kiráz a hideg, amikor ezt a nevet leírom; szenvedéseim színhelye. De a szenvedésekért nem a gimnázium volt a hibás: én nem voltam felkészülve mindarra, ami ott várt. Száműzetésként éltem meg azt a két évet, amit ott töltöttem, ugyanakkor csodálatos is volt, mert itt érett meg bennem végleg az az elhatározás, amit már 14 évesen meghoztam.

Jött az érettségi, majd a teológia (Debreceni Hittudományi Egyetem 1992-1998), a szabadság, az önmagámra találás időszaka. Szerettem a teológiát, szeretem a teológiát. Azt mondhatom, hogy könnyedén vettem az akadályokat, a teológián döbbentem rá arra, hogy tulajdonképpen helyemen vagyok, és azt tanulom, amit mindig is szerettem volna. Különös módon az egyháztörténet, a filozófia, és a lélektan érdekelt. Kispapi dolgozatomat az erdélyi szombatosok történetéből írtam, nagypapi dolgozatomat C. G. Jung álomelméletéből.

Segédlelkészi évemet, majd egy év beosztott lelkészi évet Mezőcsáton töltöttem (1998-2000), ahol mélyvízbe kerültem, a helyi református iskolában voltam hitoktató, a gyülekezet segédlelkésze, a szórványok lelkésze, ifjúsági lelkész stb. Sok mindent megtanultam itt, amiről azt gondoltam akkor, hogy nem igazán tartozik a lelkészi munkához, de ma már hasznát veszem. Ma már tudom, hogy mindaz, amiről mi azt gondoljuk, nem a lelkészi munka része, arról egy kis idő múlva bebizonyosodik, hogy mennyire az.

Egy év segédlelkészség és egy év beosztott lelkészség után kerültem önálló gyülekezetbe, Felsőnyárádra (2000-2006), őszintén mondom, avagy írom: nagyon vártam ezt a pillanatot. Egy kis borsodi bányászfalu mindennapi életébe csöppentem bele. Az ott átélt és megtapasztalt szeretetet leírni és elmondani nem lehet.

2001. június 8-án kötöttem házasságot feleségemmel, Zsuzsával, aki óriási segítséget jelent számomra a szolgálatban. Ő jelenti számomra a tükröt, az ő őszintesége, ami sokszor fájdalmas, sok mindenre ráébresztett, ráébreszt. Úgy is mondhatom, hogy ő az én lelkigondozóm.- 229 -