Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Pápai Egyházmegye
— Wagner Tamás — 1995 decemberében Bonyhádra helyeztek ki helyettes lelkésznek. Ottani szolgálati időm alatt, 1996. május 30-án szenteltek lelkésszé Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Még abban az évben nyolc hónap bonyhádi szolgálat után hívott és választott meg lelkészének a Székesfehérvári Református Egyházközség. 1996. szeptember 15-től 2004. december 15-ig szolgáltam ott parókus lelkészként. A gyülekezeti szolgálatban elsődleges feladatom a maroshegyi gyülekezetrész gondozása volt (istentiszteletek tartása, házi bibliakörök szervezése, ifjúsági csoport szervezése és gondozása, a gyülekezetépítés és a lelkigondozás legkülönbözőbb feladatai). A maroshegyi szolgálat mellett az ifjúsági munka városon belüli összefogását, valamint rendezvények, táborok szervezését kaptam meg speciális feladatként. Gyülekezeti szolgálatom részeként hat éven keresztül tanítottam hittant a Ciszterci Rend Szent István Gimnáziumában, valamint több általános iskolában. 1999-2000-ben másfél esztendeig a presbitérium elnöki tisztét töltöttem be. Az egyházmegyén belül ebben a ciklusban egyházmegyei lelkészi tanácsosként szolgáltam. 2001-ben Székesfehérvárott született meg Laura Emma nevű leányunk. 2004. december 15-től a Győri Református Egyházközség hívott meg lelkészének. Feladatom a belvárosi gyülekezetrész vezetése, szervezése, összefogása, építése, valamint a rám eső hitoktatói feladatok ellátása volt. Miután 2005-ben feleségem elhagyott - majd emiatt elváltunk -, kislányomat két évig neveltem egyedül, majd 2007-ben újra nősültem. Feleségem Wagner Angéla (született Gordán Angéla) franciatanár és logisztikus. Gyermekeink: Wagner Laura Emma (2001. 05. 07., Székesfehérvár), Bodnár Lilla Angéla (2002. 12. 02., Budapest), Wagner Anna (2008. 08. 19., Győr), Wagner Barnabás (2009. 12. 29., Győr), és Wagner Benjámin (2012. 05. 26.) 2011. június 24-én szociális és családsegítő lelkigondozói diplomát szereztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán. 2014 januárjától a presbitérium lelkészi elnökeként szolgálok egyház- községünkben lelkésztársammal egyetértésben. Lelkészi szolgálatomban a rám bízott gyülekezet pásztorolását, gondozását, szervezését, a közösség építését igyekszem legjobb tudásom szerint, minél hatékonyabban végezni Isten dicsőségére - missziói célra felhasználva ebben a hobbiként űzött tevékenységeimet is: a basszusgitározást és a motorozást.- 214 -