Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Pápai Egyházmegye

— Móricz Attila —

körzeteket a faluban, testvérgyülekezeti kapcsolatot létesítettünk a Buda- pest-svábhegyi gyülekezettel stb. Az ottani hatalmas méretű templom 76 méter magas tornyának rézlemez borítását is szolgálatunk ideje alatt cserélték le, valamint a torony falazott részének felújítása is megtörtént.

2006 júniusában avattunk emléktáblát a gyülekezet 1944-ben meggyilkolt vértanú lelkipásztora, Gachal János emlékére.

2007. október 1. óta szolgálok a Mezőlaki Református Egyházközség lelkészeként. 2008 decembere óta látok el helyettes lelkészi szolgálatot Nemes- görzsönyben, 2011 júliusától kezdve pedig a Kéttornyúlak-Nóráp-Dáka- Borsosgyőri Társegyházközségben is.

Feleségemmel kilenc gyermek szülei vagyunk. Legidősebb leányunk Anna Réka, harmadikos, húga, Ilona Lilla elsős gimnazista a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában. Harmadik gyermekünk, Márta Mikolt most nyolcadikos, ugyanabban a gimnáziumban számít tovább tanulni. Sarolt Katinka lányunk hatodikos, legidősebb fiunk, Attila István negyedikes, húga, Emőke Margit harmadikos tanuló. Hetedik gyermekünk, Hetény Simon idén kezdi az első osztályt (Deo volenté). Legkisebb fiunk, Megyer Sámuel 4 éves, legkisebb lányunk, Emese Mária pedig 2.

A lelkipásztor hivatásba jutásomról annyit: nem én választottam. Mondhatnám: a szolgálat választott engem. Úgy lettem lelkész, hogy életem bizonyos helyzeteiben egyszerűen nem maradt más választásom, mint az, ami a lelkészi pálya felé vitt tovább. Két évig voltam állatorvostan-hall- gató Belgrádban. Nem folytathattam, kitört a háború. Amikor Magyar- országra kerültem, nem volt sem megélhetésem, sem tartózkodási engedélyem, sem bármilyen kilátásom addig a pillanatig, amíg be nem léptem a Teológia kapuján. Minden akkor időszerű megélhetési gondom egy csapásra megoldódott, az egy év előkészítő pedig lehetőséget adott elgondolkodnom a végső döntés előtt: ez-e az a hivatás, amelyben megtalálom a helyem. Az egy évvel későbbi „igen”-t azóta sem bántam meg, a helyemen vagyok ma is, most is.- 177 -