Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Pápai Egyházmegye
— Ifj. Márkus Mihály — hogy teológiára jelentkezésem válasz a konfirmációmkor kapott igére: „Kit küldjék el, ki lesz a követünk?”(Ézs 6,8) Az első lelkészképesítő vizsgát 1995-ben, a másodikat 1996-ban tettem le. Lelkésszé 1996 októberében szenteltek Tatán. Segédlelkészi szolgálatomat Naszályon végeztem 1995 és 1996 között, ahol Császár Sándor mocsai lelkipásztor volt a felügyelő lelkészem. 1997- ben meghívott a naszályi gyülekezet lelkipásztorának. Naszályon szolgálatom alatt újította fel a gyülekezet a templomot kívülről, javíttatta meg műemlék orgonáját. Ekkor állíttatott kopjafát a gyülekezet az Egyház- községben szolgáló lelkipásztoroknak. Ebben az időben vált hagyománnyá a gyülekezet ünnepnapjának megszervezése, ahol a nagykorúvá vált fiatalok megerősítették konfirmációi fogadalmukat. 2002 nyarán meghívott lelkipásztorának a pápai gyülekezet, amelynek lelkészi állását 2002 szeptemberében foglaltam el. Beiktatásomra 2002 novemberében került sor. A pápai gyülekezeti szolgálatom alatt akadálymentesítettük a templomot, felújítottuk a Fő u. 6. szám alatti parókia épületét kívülről, valamint 2005 és 2010 között elkészült az Immánuel Közösségi Ház, az egyházközség új gyülekezeti háza. 2010-ben főszervezője voltam a Pápán megrendezésre kerülő REND-nek. 2009-2014-ig a Pápai Református Egyházmegye és a Dunántúli Református Egyházkerület ifjúsági előadója, illetve az egyházmegye kerületi közgyűlési tagja voltam. 2014-től egyházmegyei és egyházkerületi tanácsos, területi ifjúsági referens vagyok. Lelkészi szolgálatom kezdetétől fogva részt veszek a Dunántúli Református Lelkészegyesület munkájában, amelynek titkára vagyok 2004 óta. 2000-ben kötöttem házasságot Bak Enikővel, akinek történelem- és vallástanári végzettsége van. Házasságunknak 3 gyermek a gyümölcse, Mihály Pál (2003), Luca (2005), Máté (2012). A lelkészi szolgálat mellett szívesen zenélek. Trombitán, nagybőgőn és zongorán játszom. 8 alkalommal szerveztem a Pécselyi Király Imre Rézfúvószenekar nyári táborát, valamint 6 alkalommal szerveztem vonós kamara- zenekari tábort Naszályra. Zongoratudásomat Pápán, az ifjúsági istentiszteleteken hasznosítom.- 170 -