Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Pápai Egyházmegye

— Csáfordy Julianna — Lelkészi felszentelésemre Pápán került sor 1993. október 26-án. 2003. június 27-én középiskolai vallástanári diplomát szereztem. Szolgálatom első időszakában (2000-ig) elsősorban a gyülekezet-építésre tettem a hangsúlyt, amiben nagy segítségemre volt a gyülekezet akkori gondnoka, Sidó Zoltán és felesége. Gyülekezetünk pünkösd ünnepén legá- ciós hellyé vált; rendszeresen érkeztek teológusok gyülekezeti gyakorlatra; a Szíj-gyűjtemény megszüntetésével a gyülekezeti terem visszanyerte eredeti funkcióját. Új, fehér írottas térítő-garnitúra készült a templomba; később adományként egy piros színűt is kaptunk az egyik gyülekezeti tagtól. A ko­rábbi szolgálati helyek (Rajka; Mosonújhely) mellett havi rendszerességgel 1992-ben Darnózselin, 2007-ben Ásványrárón kezdtünk istentiszteleteket tartani. 2000-ben kezdetét vették a materiális építkezések is, amikor az életveszé­lyessé vált tornyot le kellett bontani. Gyülekezetünk új gondnoka, Dr. Pap János, aki parlamenti képviselő volt, a miniszterelnök (Orbán Viktor) Millen­niumi Alapjából szerzett támogatást gyülekezetünk számára, amiből 2001- ben fel tudtuk építeni az új tornyot, sőt fel tudtuk újítani a templom-testet is és el tudtuk készíttetni a templom bővítésének, illetve a parókia átépíté­sének tervét. Közben a rajkai gyülekezet imaházát is felújítottuk és összkomfortossá tettük. 2007-ben készült el a gyülekezet címere a konfirmandusok ajándékaként. 2009. október 31-én helyeztük el reformátoraink emléktábláját a templom külső falán (tervezője: Riger Tibor). A Samarjai Máté János Alapítvány 2001- ben kezdte meg működését; a gyülekezet internetes honlapja 2010-ben (www.moviref.hu). 2007. április 6-án gyülekezetünkből közvetítette a Ma­gyar Rádió a nagypénteki istentiszteletet. Testvérgyülekezeti kapcsolatot építettünk ki a pozsonyi és a kilyéni (Sepsiszentgyörgy) gyülekezetekkel.- 134-

Next

/
Thumbnails
Contents