Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Pápai Egyházmegye

— Bőd is Tamás Barnabás / Makai Erzsébet — rendszeres résztvevője voltam a Doktorok Kollégiuma ószövetségi szekcióüléseinek. Lelkészi oklevelet 1994. szeptember 13-án, Budapesten szereztünk, 1995. október 28-án szenteltek lelkésszé bennünket Kaposvárott. Hollandiából hazajövet 1993. augusztus 1-én Csöglére kerültünk, ahol Csögle mellett a nagypiriti, kispiriti, kamondi, valamint adorjánházai és egeraljai egyházközségekben is elláttuk a szolgálatokat 1994 júliusáig. Akkor feleségemet felmentették az adorjánháza-egeraljai szolgálatai alól, mivel veszélyeztetett ikerterhessége miatt hét hónapra kórházba kényszerült. Ő azóta elsősorban a kántori szolgálatot és gyermekmunkát látja el a gyülekezetekben. Mivel 1994 júliusa óta jövedelemmel nem rendelkezik, a háztartásban pótolja a lelkészcsalád megélhetését, ami felmentésével a családi költségvetésből kiesett. Arra kényszerültünk, hogy teljesen önellátóvá váljunk, gazdálkodjunk, állatokat tartsunk. Ennek ellenére az a tapasztalatunk, hogy a csodák földjén élünk! Isten megtartott és eltartott minket. Amióta tizedet fizetünk, még filléres gondjaink is megszűntek, tudunk tankolni a szolgálati autóba, ki tudtuk mindeddig fizetni a számláinkat. Isten sosem hagyott cserben, sőt, a csodáit éltük át. Két fiúgyermekünk van. Benjámin Jan 18 éves, a Pápai Református Gimnázium 11. osztályos tanulója, Dávid 12 éves, ő 2010 novembere óta a Bécsi Fiúkórus (Wiener Sängerknaben) ösztöndíjasa Bécsben. 1997 óta az egyházmegyében a katechetikai előadói szolgálatot is ellá­tom. Katechetikai előadóként rendszeresen látogattam a hittanórákat az egyházmegye területén, az országos konferenciákon pedig képviselem a Pápai Református Egyházmegyét. Feleségem 1997-2009-ig az iskolaügyi előadói szolgálatot látta el. Itt töltött időnk alatt, 1995-ben elindítottuk a környékbeli hat gyülekezet (Adorjánháza, Egeralja, Celldömölk, Csögle, Kispirit, Nagypirit) összefogá­sával a Marcalmenti Gyülekezeti Napot, melyet minden évben megtartunk. Elindítottuk az első közös gyülekezeti lapot. 1995-ben új tető és nyílászárók kerültek a nagypiriti templomra, amelyért a Marcalmenti Gyülekezeti Nap keretében 1996-ban adtunk hálát. Üj padok kerültek a csöglei templomba, többszázéves vágya teljesült a csöglei gyülekezetnek, amikor a templomban lévő Habsburg-címert restauráltattuk, és a szöveget latin nyelvről lefor­dítottuk. 2011-ben kívülről felújítottuk a nagypiriti parókiát, tetőt és nyílászárókat cseréltünk, szivárgóval láttuk el a templomot, valamint a csöglei templomban elhelyezésre került a lelkészek névsorát megörökítő- 131 -

Next

/
Thumbnails
Contents