Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Mezőföldi Egyházmegye

— Berze János — kereszthalálával tett teljessé. Az úrvacsora után fiatalok igés kártyákat osz­tottak. Nekem a következő idézet jutott: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. ” (Zsolt 32,8). Amikor elolvastam, békesség öntötte el a szívemet. Tudtam, hogy új életet nyertem és biztonságban vagyok. Isten személyes csendességeim során még egy Igével megpecsételte megtérésemet: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”(2Kor 12,9) Krisztussal sikerült változnom és megerősödnöm az új életben, amire már régóta vágytam legbelül. Az épületasztalos szakma elvégése után, nappali tagozaton jó eredménnyel érettségiztem, és faipari mérnöknek készültem. Azonban már egy ideje úgy éreztem, hogy hálámat ki kell fejeznem valahogy Krisztusnak. Egyre inkább erősödött bennem, hogy Őt akarom szolgálni. Is­ten vezetését kerestem, és elkezdtem gondolkodni a lelkészi szolgálaton. Az Úr újra bibliaolvasáson keresztül erősített meg: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,21) Nős vagyok, két fiúgyermek büszke édesapja. Nagyobbik fiam, Berze Já­nos Ferenc 2003. július 13-án született. Kisfiam, Berze Csanád 2005. október 28-án született. Feleségemmel, Bezdán Erikával 2000. október 14-én kötöt­tünk házasságot Kunszentmiklóson. Erika szabadszállási származású, négy­szakos középiskolai tanár: magyar nyelv és irodalom, könyvtár, angol, és re­formátus vallástanár. Gyülekezeti tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezik: baba-mama kör, vasárnapi iskola, angol csoport, női olvasókör és gyermek­istentisztelet vezetése. A családomat tekintem a legszűkebb értelemben vett gyülekezetemnek: „a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmesség­ben és teljes tisztességben neveli” (Mim 3,4). Kedvelt időtöltésem még a csa­ládi élet mellett az olvasás, zenehallgatás, valamint a természetjárás, horgá­szat-vadászat, főzés és túrázás. A teológiát Sárospatakon végeztem 2001-ben. Kiskunhalason voltam se­géd- és beosztott lelkész, majd végül egy évet missziói lelkész 2009 nyaráig. 2001-2003 között az Egyesült Államokban ösztöndíjon voltunk feleségem­mel, ahol teológiai mesterdiplomát és klinikai lelkigondozói szakképesítést szereztem. Jelenleg a székesfehérvári gyülekezetben szolgálok lelkészként. Szolgálatom nagy része a Budai Úti Református Templom közösségéhez köt. Ma is Krisztust szolgálom. Az Ő kegyelme ma is elég nekem!-12-

Next

/
Thumbnails
Contents