Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Őrségi Egyházmegye
TÖRÖK ZOLTÁN 1945. szeptember 16-án születtem Csopakon. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak. Édesapám Török Mihály gépészkovács volt. Édesanyám Varjas Erzsébet. Két nővérem van: Erzsébet (1941) és Edit (1944). Már mindketten nyugdíjasok. Édesapám súlyos betegségben 1946-ban meghalt. Édesanyám második házasságából született István öcsém 1955-ben. Ő református lelkész. Csopakon, 1952 szeptemberében kezdtem meg általános iskolai tanulmányaimat. A középiskolát Székesfehérváron végeztem. 1964 júniusában érettségiztem a Székesfehérvári József Attila Gimnáziumban. Két évet képesítés nélküli nevelőként tanítottam, közben 3 hónapig katona voltam Lentiben. Szülőfalum templomában és családom körében érlelődött meg bennem a lelkipásztori hivatás gondolata. 1965-ben sikeresen felvételiztem a Budapesti Református Teológiai Akadémiára. 1971-ben az első, majd egy év múlva a második lelkészképesítő vizsgát tettem le. Lelkészi szolgálatomat 1970 szeptemberében exmittált segédlelkészként kezdtem Szentgyörgyvölgyön. 1973 decemberében iktattak be a szent- györgyvölgyi lelkipásztori állásba, majd három év múlva megválasztottak Kálozra, és 1976 szeptemberében iktattak be. 1979-ben a balatonfüredi templomban szenteltek lelkésszé. 1982 szeptemberétől egy évig Hollandiában ösztöndíjas hallgató voltam Kämpen református egyetemén. Ösztöndíjas évem alatt gyakorlati teológiával, pasztorációval és gyülekezetépítéssel foglalkoztam. 1984 januárjától kálozi állásom mellett Mezőszilason voltam helyettes lelkész. 1988-ban megpályáztam a zalaegerszegi lelkipásztori állást. A rendszerváltozás forrongó időszakában, 1989. szeptember 17-én iktattak be hivatalomba. Itteni munkánknak, a kedvező történelmi helyzetnek is köszönhetően, látványos eredményei voltak és vannak. Folyamatosan építkeztünk. Építettük az épületeket és a közösséget. Sokan mellénk álltak, és önzetlenül segítettek. Kívül, belül felújítottuk a templomot, gyülekezeti termeket. Gyülekezeti hitoktatást, ifjúsági csoportokat szerveztünk. Folyamatosan tartunk bibliaórát. 103 -