Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Veszprémi Egyházmegye

Veszprémi egyházmegye

letörten áll az élet kapujában. Csak a születések fokozatos emelkedése táplálja a reményt, hogy a gyülekezet nem törődött bele a lassú haldoklásba. Kár is lenne érte, mert kicsiségében is öntudatos, egyházához ragaszkodó reformátusság ez, amely minden gyülekezeti munkását szeretetébe fogadja, megbecsülve benne nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek tanítóját is. Nehéz volt ez a szolgálat, különösen, ha tekintetbe vesszük az első évek vizsgákra való készüléseit is, de annak tudata, hogy mindez „jó mulatság s férfimunka volt”,34 emlékezetessé teszik számomra az ott töltött esztendőket. Nem csoda, ha nehéz szívvel mentem 1936. január 1-én új állomáshelyemre, Veszprémbe. Pedig tudtam, hogy ott is szeretettel várnak rám, és a lelkészi szolgálatnak is új horizontjai nyílnak meg előttem. S valóban, principálisommal35 baráti viszony fejlődött ki közöttünk, és a velem egyidejűleg munkába álló lelkipásztor agilitása folytán egyre jobban kiteljesedő gyülekezeti élet is a gyakorlati lelki gondozásnak sok-sok szépségét láttatta meg velem.

Ebben a kedves közösségben ért a gyulafirátóti egyház felhívása a több mint négy év óta betöltetlen lelkipásztori állásra 1936. szeptemberben. A meghívást elfogadtam, 1936. október 1. óta minden törekvésem az, hogy a magyar reformá- tusságnak ezt a nagyon szorongatott kis védőállását Isten segítségével tartani tudjam. Itt még a sólyinál is szomorúbb helyzetet találtam. Az 1930-as statisztika szerint ugyan még 145 a lélekszám, most azonban csak 120-130 között ingadozik. Az elemi iskolába 15 gyermek jár, de közülük csak 9 a református. Az iskola használhatatlan állapotban, de lassan nem is lesz rá szükség, mert születés alig van. Az iíjúság gyér, a fiatal házasok is kevesen vannak. Ráadásul pedig itt van az óriási római katolikus többség, préposttal, plébánossal, hatalmas papi vagyonokkal. Azonban mindegy, hogy milyenek a külső körülmények, nekem itt kell őrállónak lenni, és itt kell az anyaszentegyházat építeni! Hogy iskolai munkám zavartalan legyen, 1937-ben megszerzem a tanítói képesítést. Ugyanebben az évben a lelkészi javadalomból az elmúlt évek folyamán összegyűlt összeg felhasználásával és a hívek közmunkájával megkezdjük az épületek tatarozását, s három év alatt jó karba hozzuk azokat. A templomba orgona-harmóniumot állítunk be.

Sajnos, a belső építés már sokkal nehezebb. Bár az egyház a gyülekezeti tagok zömének lelki otthona itt is, a lelkészt is szívesen támogatják építő munkájában, azonban a kis lélekszám könnyen felkelti egyesekben az alacsonyabbrendűség érzését. Emiatt vegyes házasságnál nagyobb arányban engedik át gyermekeiket más vallásra, mint más falvakban, s emiatt lesznek könnyebben megalkuvók református érdekek védelmezésében. Mindezek ellenére a gyülekezet magja mégsem veszíti el jobb jövőbe vetett hitét. Arra hallgat, aki azt mondja, hogy a hit

34 Pontosan: ,JEz jó mulatság, férfi munka volt!” Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című versének utolsó sora.

351936-tól Boda József lelkipásztor szolgált a veszprémi gyülekezetben. TtREL I. 8. d. 11. Veszprém. 3.-991-