Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

Az Isten kegyelme házasságunkat - sajnos - egyetlen fiúgyermekkel áldotta. Ez az egyetlen Lajos fiam, miként annak idején én a papi pályára éreztem hivatást, ő gyermekkorától kezdve testalkati adottságánál és hajlamánál fogva a katonai pályához vonzódott. Katonatiszt lett. Jelenleg százados. Szombathelyen szolgál. 1941-ben mint felderítő repülő volt kint az orosz fronton. Sok-sok élethalál veszedelemben megőrizte és hazasegítette az Úr kegyelme kötelességeinek maradéktalan, becsülettel teljesítése után, amiért a legfelsőbb dicsérő elismerést és a német vaskeresztet196 kapta.

Mint lelkipásztor mindig első és fő feladatomnak tartottam kis gyülekezetem anyagi és szellemi ügyeinek rendben tartását és híveim minden lelki, szellemi és anyagi ügyeivel való foglalkozást. Emellett nagy szeretettel viseltettem egyházmegyém lelkészértekezletének dolgai iránt. Az ott kitűzött pályatételeket mint fiatal lelkipásztor több évben kidolgoztam. Munkálkodásomnak sikere volt. „A baptizmus és az ellene való védekezés” című pályamunkámmal még 1910-ben, „A belmisszió fogalma és annak a gyakorlati életben való megvalósítása” című művemmel és egyházi beszédemmel díjat nyertem. Erre az értekezlet felfigyelt, és hamarosan jegyzőjévé választott, s ebben a tisztségben megíratta velem: „A tatai református egyházmegye lelkészértekezletének 50 éves történetét”. 1919-ben,

1923-ban a tatai egyházmegye főjegyzőjévé és tanácsbírójává választott. 5 évig voltam az értekezlet elnöke, amely tisztemtől megváltam, mert a főjegyzői és az értekezleti elnöki teendők igen egy időpontra estek, és úgy éreztem, hogy a kettőt sokáig jól betölteni nem lehet. Az egyházmegyei főjegyzői és tanácsbírói tisztet viselem ma is. 1923-1942-ig egyházkerületi képviselő voltam. 1942 óta mint egyházkerületi tanácsbíró vagyok az egyházkerületi gyűlésnek alkotó tagja. Mintegy 12 év óta zsinati póttag vagyok.

35 évi tarjáni lelkipásztorkodásom alatt az volt a célom, hogy híveim Krisztusban hívő, Őt követő, jó reformátusok, becsületes emberek és derék magyarok legyenek. Ezért velük élek, velük érzek, s itt-ott, ha látom csekély örömtől telt munkám eredményét, boldognak érzem magam, hogy az Úr, az én Istenem adott nekem erőt és kitartást arra, hogy a kicsiny körben a magasztos munkát az Ő dicsőségére eddig még lankadás nélkül teljes testi és lelki erőben végezhettem. Hálát adok Neki azért is, hogy a kis területen végzett munkahelyről a nagyobb munkamezőbe is beállított, hogy ott is szolgálhassam az én Uramat, Megváltó Krisztusomat. Hálát adok Neki azért is, hogy még a kommunizmus alatt sugallta nekem a közpénztár gondolatát, melyről 1919-ben az Új Reformáció197 című

196 A Vaskereszt a Porosz Királyság, később az egységes Németország katonai kitüntetése volt, amelyet 1813-ban Breslauban (Wroclaw) alapított III. Frigyes Vilmos porosz király. A napóleoni háborúk lezárulta után az 1870-es porosz-francia háború, illetve a két világháború idején adományozták. A háború után Németország lemondott használatáról, napjainkban csak felségjelzésként jelenik meg a német hadsereg járművein. http://hu.wikipedia.org/wiki/Vaskereszt.

197 Az Új Reformáció az 1916-tól megjelenő Református Katonák Lapjának címváltozata volt 1918. december 4-től. A lap ilyen néven 1919. április 27-ig jelent meg kezdetben havonta, majd hetente. Felelős szerkesztője Molnár Jenő, Kováts István, Haypál Benő és Veress Jenő volt. CSEH- MÉSZÁROS 2006.1288.-961-