Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye Úgy egyházi, mint világi téren igyekeztem Istentől nyert tehetségem szerint anyaszentegyházam és hazám javát és boldogságát munkálni, s amíg Isten kegyelméből élek, fogom tovább is munkálni. Herczegh Vilmos segédlelkész Születtem: 1915. június hó 23-án Szomódon (Komárom megye) Herczegh Sándor és Seres Erzsébet kisgazda szülőktől. Az V. elemi osztály elvégzése után Tatára, a Tatai Kegyesrendi Főgimnáziumba írattattam be, ahol az alsó IV gimnáziumot elvégeztem. Gimnázium V. osztályába a Pápai Református Főiskolába iratkoztam, ahol 1934. június hó 23-án leérettségiztem. 1934/35-ik iskolai évtől 1937/38. évig a Pápai Teológiai Akadémia rendes hallgatója voltam. Első lelkészképesítő vizsgát 1938. szeptemberében tettem. Második lelkészképesítő vizsgám pedig 1940. szeptember 10-én tettem le. Szolgálati helyeim: Szomód 1938. IX. 12-1938. XI. 13-ig rendelkezési állomány. Mocsa 1938. XI. 13-tól 1940. IX. 1-ig segédlelkész. Tatabánya 1940. IX. 1-1942. IV. 1-ig megbízott hitoktató segédlelkész. Szomód 1942. IV. 1-től segédlelkész. Nagy Sándorné lelkészözvegy (született Antal Berta) Lelkész özvegyné. Lakik Szomód, Fő utca 44. Születtem: Tata, 1869. október 15. Antal Lajos, Tata, Nagy Lídia, Tata. Férjhez mentem: 1892. március 17. Férjem: Nagy Sándor szomódi református lelkész. 12 évi házasság után, mely idő alatt Isten 5 gyermekkel áldott meg bennünket, férjem hirtelen halállal, szívszél- hűdésben elhunyt. Gyermekeim nevelése végett Pápára költöztem, s ott a főiskolai köztartásnál, mint annak felügyelőnője működtem. Legfiatalabb gyermekem leérettségizése után visszajöttem Szomódra, ahol jelenleg is vagyok. Közben 6 % évet fivérem, dr. Antal Géza püspök mellett töltöttem Pápán annak haláláig. Irén nevű gyermekünk 8 hónapos korában elhunyt. Sándor nevű fiam jelenleg győri önálló hitoktató lelkész. Berta lányom Süvegh István kocsi lelkipásztor hitvese. Gábor fiam, mint pápai gimnáziumi vallástanár hunyt el 1941. november hó 10-én. Ernő fiam a pápai OTI főorvosa. SZŐNY Győrffy Lajos lelkész Szőnyben (Komárom megye) születtem 1906. január 12-én. Édesapám Győrfiy János, édesanyám Pénzes Mária helybeli gazdálkodók, akiknek hét felnevelt gyermekéből az ötödik fiúgyermek vagyok. Három idősebb testvérbátyám az első világháborúban vett részt, közülük egy a bécsi haditemetőben nyugszik,-955-