Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye nyájat én is igyekeztem hűségesen pásztorolni az első világháború viharai között. A hadbavonult tanító helyett a gyermekek tanítását is végeztem a háború végéig, teljes igyekezettel arra törekedve, hogy a gyermekek ne érezzék meg nagyon a tanító hiányát. A háború utáni zavaros idők nehézségeiből mi is kivettük a részünket. A kommunizmus alatt sokat kellett dolgoznunk a lelkészi földön, hogy megélhessünk. Munkánkat a jó Isten megáldotta. A forradalom a gyülekezet hitéletét nem zavarta meg észrevehetően, amiért Istené legyen a dicsőség! Gyulafirátótról 1921. március elején költöztünk a belső-somogyi egyházmegyébe tartozó Hencsére, ahova elődömnek, Bujtár János vőtársamnak Somogy- viszlóra történt meghívása után választott meg a gyülekezet, amellyel zavartalan békességben és egyetértésben éltünk. Mégis nagyon szomorú emlék fűz bennünket a kedves, kis faluhoz, mert kisebbik kedves fiunkat, Lászlót 1922. februárjában elragadta tőlünk a kegyetlen halál. 1926. október 1-én a jóságos Isten kipótolta a veszteségünket az akkor született leányunkkal, Izabella Mártával. A hencsei hívekkel való szeretetteljes viszonynak a szálai még máig sem szakadtak el, amit a velük való levelezés bizonyít. Hencséről 1927. szeptember elején jöttünk Komáromba, a dr. Antal Géza püspök Pápára távozásával megüresedett lelkész állomásra. A csendes falusi parókia után bizony elég nehéz volt az itteni, a hencseinél hétszerte nagyobb gyülekezetnek a lelkigondozását átvenni, annál is inkább, mert előttem Győry Elemér és dr. Antal Géza püspök úr szolgáltak az ő kiváló tehetségükkel. Komáromba jövetelünkkor már készen volt a tanítói lakások épülete, s ideiglenesen mi is abba költöztünk. Már azelőtt két hónappal megkezdődött a templomépítés, ami természetesen sok gonddal járó nehéz feladat volt a számunkra. A lelkipásztori teendők, valamint az építéssel járó gondok mellett el kellett látni a hitoktatást is, és végezni a belmissziói munkát is. A templomépítés befejezése és a templom felavatása után, ami 1928. november 4-én történt, enyhült a helyzet, mert a mostani lelkészlakásnak az átalakítása már nem jelentett olyan sok munkát. Azután közel tíz évig nem volt építés az egyházban. 1938-ban kezdődött a kisdedóvó építése, ami a gyülekezet életében ismét jelentős lépés volt a fejlődés útján. Az óvodaépítés 1940 tavaszán fejeződött be, s akkor nyílt meg nagy örömünkre a gyermekeinknek azóta kedves otthona. Most a háború okozta nehézségek miatt sok munka megakadt a gyülekezetben, de reméljük, hogy nem messze van már a nap, mikor vége lesz a nagy viharnak, s újra megindulhat a gyülekezet kiépítését célozó munka a hívek örömére és az örökkévaló Istennek dicsőségére! Komárom, 1943. június hó 30-án. Sári Imre lelkipásztor-919-
