Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

szolgálatot helyettes lelkészi minőségben) a rövid három és félévi vérteskéthelyi tartózkodásom alatt elég hamar megismertem az élet küzdelmeit.

A csekély fizetés (hetven pengő havonta) arra kényszerített: „magad, uram, ha szolgád nincs”. A szakácsnői, takarítónői és a hivatással járó funkciók mind egy személy által végeztettek el. Természetes, főzésre csak akkor került sor, amikor az időm megengedte, ami ritkán történhetett meg, már csak azért is, mivel a főzőkanál nemigen illik férfi kezébe.

így történt aztán, hogy legtöbbször az ünnepi ebédem is egy darab szalonna vagy kalbász, kenyér és víz volt.

Néha felkötöttem a szakácskötényt is, hogy kipróbáljam a cserkésztáborokban szerzett főzési ismereteimet, és hogy gyakoroljam, ilyenkor finom burgonyalevest vagy paprikást készítettem, legalább két napra valót. (Ilyenkor láttam, mennyi haszna van a cserkészetnek. Most mint cserkész rajtiszt valószínű, még jobbat tudnék főzni.)

Itt, Vérteskethelyen kezdtem el a jogi tanulmányaimat is. 1937. október 12-én beiratkoztam a kecskeméti egyetemes református jogakadémiára, ahol 1939. évi december 13-án végbizonyítványt kaptam. Vérteskethelyről Esztergomba történt áthelyezésem 1941. évi január elsejével. A mai napig itt teljesítem szolgálatomat vallásoktató-segédlelkészi minőségben.

1942. év karácsonyán elérkeztem életem egyik boldog állomásához. Találkoztam azzal, akit az Örök Szeretet rendelt mellém élettársul, és sírig tartó szeretettel jegyeztem el magamnak azt, akivel lelkem egybeforrt vérteskethelyi tartózkodásom alatt. Most látom, hogy Isten az embereket sok megpróbáltatáson és nélkülözésen keresztül vezeti a boldogság felé.

Vérteskethely nemcsak az élet nehézségét mutatta meg, de itt találtam meg az élet értelmét, és láttam meg az élet célját. Most már csak az alkalmat és lehetőségét várjuk annak, hogy ezt a szövetségünket Isten előtt, az Ő áldását kérve megerősíthessük.

Esztergomban a munkám megsokasodott. A sokfajta iskola református növendékeinek hitoktatása, az egyházi funkciók végzése alig engedték, hogy jogi tanulmányaimat folytathassam. De hála a jó Istennek, erőmet és kitartásomat is megsokszorozta, mert kegyelméből odáig jutottam, hogy az ősz folyamán a kolozsvári egyetem jogi karán a doktori képesítést fogom elnyerni.

Ebben a rövid életrajzi leírásban bátorkodtam életem főbb eseményeivel kapcsolatban megismertetni, akiket érdekel.

Esztergom, 1943. június 26-án.

Barsi István református vallásoktató segédlelkész, jogszigorló, okleveles tanító, cserkész rajtiszt, tartalékos tábori lelkész-904-