Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye 1936. december 1-én Csurgóról Nagykanizsába mentem segédlelkésznek. Két hónapot töltöttem itt. A kisebbségi sorban élő városi gyülekezetben mindenféle munkában a legnagyobb gyönyörűségem tellett. A családias és közvetlen kapcso­lat a gyülekezet tagjai között mély benyomást tett rám. Öröm volt látni, hogy a lelkészt „lelki-pásztoruknak” tekintették, és igen sok családi áhítatra kérték is szolgálatát. Nagy fájdalom volt számomra megválni 1937. február 1-én a gyüleke­zettől, amikor felsőbb rendelkezésre Kaposvárra mentem segédlelkésznek. Kaposváron két évet töltöttem. Ezekben az időkben nagyon mozgalmas és na­gyon elismerésre méltó volt a kaposvári gyülekezetben az élet. Megtanultam itt sokat dolgozni. A szolgálat elég fárasztó volt. Kevés volt az alkalom az elcsende- sedésre. Itt éreztem először azt, hogy számomra nem az a gyülekezeti munka je­lent gyönyörűséget, melynek hadjárat jellege van, hanem az, amelyik a nyugodt, de biztos kézzel történő magvetéshez hasonlít. Örültem, amikor felsőbb egyházi rendelkezésre Nagyatádra kerültem 1939. január 15-én. Itt nem volt olyan sokféle rétegeződésű a szolgálat. De megtapasztaltam, hogy milyen nagy öröm a pásztorkodás. Egy teljesen szétszóródott, szórványjellegű gyülekezetét kellett összeterelnem gyülekezeti közösségbe. Olyan reformátussá- got, mely meg volt elégedve az eddigi állapottal. Teljesen alvó sereggel álltam szemben. Templomot építettünk. Szomorú voltam főgondnokunkkal együtt, amikor a templom felépülése után láttuk, hogy a templomnak nem örül igen nagy része a gyülekezetemnek úgy, ahogyan kellene. Templomba kevesen jártak. De boldog voltam, amikor láttam, hogy pásztorolásom nem hiábavaló, ha nem is ad rohamos eredményt. Gyarapodtak lassankint a templomba járók. Növekedett a perselypénz. Az adakozások fokozatosan mindig buzgóbbak lettek. Az első esz­tendőben, mikor idejöttem, nemigen adakoztak. Nem jöttek bibliaórára. Idegen­kedtek tőlem, amikor látogattam őket. Ma már ahhoz képest öröm híveim között forgolódni. 1940. október 26-án megnősültem. Feleségem leánykori neve Mészáros Ilona (született Brassóban 1913. október 2-án, Mészáros István és Simon Ilona unitá­rius szülőktől). Feleségem a pápai református tanítóképzőben nyert tanítói okle­velet 1934-ben.260 Gyermekünk született 1942. január 22-én (Erzsébet). Most feleségemmel együtt dolgozunk a gyülekezet építésén. Sok nehézséget ad az itteni szolgálat, de vele együtt sok örömöt is ad Isten. Községünkben 5 szer­zetes római katolikus pap sokszor agresszív, másszor hitegető, csábítgató pász­torkodásával állunk szemben. Annál nagyobb öröm, amikor látjuk egy-egy kitérí­tés nem sikerülésében, káros reverzális létre nem jövésében pásztori hűségünk jutalmát. Életrajzi adataim vázlata: Születtem Dab, 1910. december 29. Elemi Iskola: Dömsöd 1917-1922. 260 Mészáros Ilona 1929-től 1934-ig tanult a pápai nőnevelő intézet tanítóképzőjében. Szülei Jászberényben éltek. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1929/30.18.1930/31. 26.1931/32. 32.1932/33. 26.1933/34.12,18,28.-772-

Next

/
Thumbnails
Contents