Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye otthagyott édesapám, és beíratott az első osztályba. Matolcsy Istvánék magukhoz vettek lakásra, és a konviktuson kosztoltam. A második évben bekerültem az in­ternátusba, és ott laktam megszakítás nélkül végig. Kaptam annyi alapítványt, hogy a díjfizetés kitellett belőle, a konviktuson pedig ételhordó, majd provisor lettem, amiért ingyen kosztat kaptam. A tandíjamat és egyéb kiadásaimat ma­gántanítványok vállalásával szerzett instruktori díjakból fedeztem. Volt néha 3- 4 tanítványom is. így teljesen saját erőmből tanultam végig második osztálytól a középiskolát. Érettségi után, kényszerből olyan pálya után tapogatóztam, ahol stipendi­ummal tanulhattam volna. így próbálkoztam a katona-állatorvosi főiskolára be­jutni, de nem sikerült. Aztán mégiscsak titkos álmom, Debrecen felé vettem utam, zsebemben mindössze 20 koronával. Szüléimre nem támaszkodhattam. Akkor már meg is értettem az ő nehéz birkózásukat az élettel, és beláttam, hogy támogatásukra nem szabad gondolnom. Debrecenben nehezen indult a szeke­rem. Néhány hónapba telt, míg bekerülhettem a bentlakásba, és kedvezményes konviktust kaphattam, és tandíjbefizetési haladékot. Dr. Matolcsy László dóci intézeti193 tanár194 állott mellém, és támogatott abban, hogy magántanítványok­hoz jutottam. Az ő tanácsán indultam neki a harmadévre Németországnak, és a ték, és népiskolai tanítói oklevelet is szerzett. 1887-1888 között Nagykanizsán, 1888-től 1889-ig Gör­getegen, majd 1890-től 1892-ig Kaposváron szolgált lelkészként. 1892-ben a csurgói gimnázium vá­lasztotta meg az újonnan szervezett vallástanári tanszékre. A gimnáziumban az 1900/01. tanévben szervezett Evangéliumi Iijúsági Egyesület első elnöke lett. 1914-től 1919-ig a gazdasági tanács elnöki tisztét is viselte. A Csurgói Takarékpénztár igazgatósági tagjai közé is beválasztották. Felesége Né­meth Hermin volt. 1921. május 2-án hunyt el 57 éves korában. DREL 1.1. u. Görgeteg. 3,15. Kaposvár. 3. Nagykanizsa. 1,5-6,9-10. BÓDI 1943a. 242,257,268, 272,274, 308,317. A Csurgói Államilag Segé­lyezett Református Főgimnázium értesítői. 1920/21.1-2. DPL 1921.81. 199 A debreceni egyházközség által 1838-ban alapított egyéves képzésű leánynevelő intézetről van szó, mely 1842-ben meg is szűnt. 1858-ban újból megindították, de ekkor már két évfolyamból álló intézményként, ahová az elemi iskola elvégzése után léptek a lányok. Későbbi névadója, Dóczy Gede­on vezetőtanárként (1859-1872), majd igazgatóként (1872-1908) szolgálta az intézményt. O vitte keresztül, hogy négyosztályos felsőbb leányiskolává fejlődjék. Az egyházközség 1882-ben varróisko­lát, majd 1890-ben kereskedelmi iskolát is szervezett az intézmény keretein belül. Az 1913/14. tanév­ben a felső leányiskola leánygimnáziummá kezdett átalakulni. Az 1916/17. tanévben tartották az első érettségi vizsgákat. A Dóczi 1948-tól is megtartotta különállását a Kollégium többi részétől. Az álla­mosításig, 1952-ig nőnevelőként működött, amikor is az egyházkerület vezetősége „felajánlotta” az államnak. Az épület 2000-ben került vissza egyházi kezelésbe, két évig a Debreceni Református Kol­légium Gimnáziumának hatosztályos tagozataként működött. 2002-től önálló, hatosztályos gimnázi­um. CSOHÁNY1988. 264-265. 194 Matolcsy László 1878. augusztus 2-án született Kaposváron, apja Matolcsy József, anyja Szobovits Gizella, felesége Keresztes Ilona volt. 1900-ban, negyedéves bölcsészhallgató korában a pápai kollégiumba, a latin-történelem tanszékre pályázott, majd Debrecenben a felsőbb leányiskola tanára lett. Az intézményben a „Segítő Egyesület” felügyelőtanári tisztét is betöltötte. 1912-ben a Győri Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskolába választották meg a magyar és német nyelv taná­rának. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített. 1935-ben vonult nyugalomba. Az eszpe­rantó nyelv terjesztője, leventemozgalmi vezető is volt. Győr első népművelési titkárának nevezték ki. 1943. augusztus 6-án hunyt el Győrben. 1900-ban Kolozsváron A magyar szórend elméletének tör­ténete címmel tudományos munkája, A Csend muzsikája címmel Győrben verses kötete jelent meg. DPL 1900.126. GRÁBICS-HORVÁTH-KUCSKA 2003.215-216.-737-

Next

/
Thumbnails
Contents