Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

1896. július 2-án meghalt. Életrajza <az> 1896. évi Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 458. lapján, továbbá Lukácsi Imre: A baranyai viszlói ev. ref. egyház története című könyve 84-87. lapjain található meg.

Atyám halála után gondterhes napokat éltünk. Azonban az özvegység és árvaság napjain sokat könnyített boldogult emlékű anyám áldott emlékű nővére, néhai Borsóné, született Magdika Julianna. Isten áldja meg poraiban is! Elemi iskoláimat Diósviszlóban, Siklóson és magánúton végeztem. Középiskoláimat a siklósi polgári fiúiskolában kezdtem, majd a pécsi polgári fiúiskolában folytattam. Az első polgári iskolai év után különbözeti vizsgával a pécsi cisztercita főgimnázium II. osztályába iratkoztam be. A gimnázium V. osztályába Pápára mentem. Itt tettem érettségit. A teológiai akadémiát is Pápán végeztem. Negyedéves papnövendék koromban főiskolai szénior voltam, s mint ilyen, a pápai egyház és egyházmegye esperesének káplánja. Exmittálásom 1910. szeptember 10-én történt.

A teológiai akadémia IV. évfolyamának elvégzése után néhai Antal Gábor dunántúli református püspök a fiumei református egyház segédlelkészévé nevezett ki. Állásom elfoglaltam 1911. augusztus 15-én. Kápláni vizsgát tettem 1911. szeptember 7-én. A második lelkészképesítő vizsgát (papi vizsgát) 1913. szeptember első napjaiban tettem.

Fiúméban voltam 1920. szeptember 20-ig, közel 10 évig. Életem legszebb és legtartalmasabb ideje ez volt. Azzal a gondolattal indultam neki sok reménnyel megrakott pályámnak - inkább életcélnak mondhatnám -, hogy a református lelkipásztorok ajkáról elhangzott igehirdetés nyomán ez a város előbb hithű keresztyénné, azután magyarrá lesz. Istennek legyen hála, népes és lelkes gyülekezetei hoztam össze. Fiúméban végzett munkáimról szólnak néhai Antal Gábor püspöki jelentései, egyházkerületi, egyházmegyei jegyzőkönyvek jelentései. Heti 20 órán vallástant tanítottam, a világháború (1914-18) előtt a kivándorlóknak kéthetenként istentiszteletet tartottam, a református és ágostai hitvallású evangélikus egyesült egyház imaházában minden vasár- és ünnepnap délelőtt és délután magyar nyelven istentiszteletet tartottam, amelyre a magyar nyelvű római katolikusok is szép számmal jöttek el. Hiszen Fiúméban csak a református imaházban volt magyar nyelvű istentisztelet. Ezekről külön-külön fejezeteket kellene írnom. A magyar nyelvű istentiszteleteket a béke kitörése után, a forradalom idején is megtartottam, egészen 1920. szeptember 20-án történt távozásomig.

A világháború alatt a hadbavonultak családtagjait gondoztam, és mint Subsidiär Militärseelsorger a Fiúméban állomásozó vagy keresztülvonuló katonai csapatok és a különböző kórházakban levő sebesültek lelki gondozását végeztem egyedül. Segítséget csak 1917 nyarán kaptam.

Az 1918. évi nagy összeomlás után meg kellett látnom egykori reményeim nagy temetőjét is. A több mint 3000 lelket számláló gyülekezetemből 2 év múlva maradt 69 lélek, a többi beköltözött Magyarországba. Ezt tettem én is 1920. szeptember 20-án. Fiumei egyházam körülbelül 160000 korona értékű vagyona hadi- kölcsönben volt. Ez is elveszett.-734-