Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye
Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye az I. lelkészképesítő vizsgát, miután püspök úr Kaposfőre helyezett a kegydíjat élvező özvegy mellé helyettes lelkésznek. Szívesen mentem, mert úgy láttam, hogy itt elgondolásom szerint dolgozhatok. Kicsiny gyülekezet, ahol miközben Istent szolgálom, a magyarság ügyét is előbbre vihetem. Kaposfőn ugyanis a református gyülekezet volt csak magyar. Rá is szorult a gyülekezet a felemelésre, azonban nem úgy ment minden, mint ahogyan én elgondoltam. A lelkipásztorválasztás alkalmat adott arra, hogy boldogan szemlélhessék akaratuk diadalra jutását. Az eddigi választásoknál úgysem vált valóra az ő tervük, mert a svábok többen vannak. A lelkészválasztásban az ő akaratuk érvényesült. Nem tudnak azonban belenyugodni abba, hogy a választással vége a diadaluknak is. Megmámorosította őket a győzelem. Ez azután olyan dolgot eredményezett, ami nem válik dicsőségére a gyülekezetnek. Nem hibáztatom őket, de nem hagyott nyugtot az a gondolat, hogy nem tudom lecsillapítani a zavarokat. 1943. június 10-ével esperes úr Inkére helyezett. Úgy jöttem ide, hogy megláttam már, hogy könnyű hivatalnoknak, de nehéz pásztornak lenni. Itt kaptam berendelést önkéntes jelentkezésem alapján Pécsre az augusztus 3-tól 23-ig levő levente csapatparancsnoki tanfolyamra. Jelenleg folytatom tovább hivatásomat Inkén. Leírásunk végén meg kell emlékezni az 1914-1918. évi nagy világháborúról, melyből egyháztagjaink is bő mértékben kivették részüket. A hadba vonultak közül a háború színterén meghaltak hazánkért gyülekezetünk tagjai közül 36-an (harminchatan). Azok közül, akik végigharcolva a világháborút hazakerültek otthonukba, szeretteik körébe, a háborúban szerzett betegségük következtében meghaltak azóta elég fiatalon idehaza legalább annyian, mint amennyien idegen hantok alatt alusszák örök álmukat. A ma folyó világháborúban elestek eddig egyháztagjaink közül a frontokon 6- an. Halálos betegséggel hazajöttek eddig ketten. Megállapíthatjuk itt azt is, hogy az előző időkben a Pro Memoria-kban rajzolt sötét idők teljesen eltűntek. A helyzet ma az, hogy egyházközségünk tagjai tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel vannak egyházi tisztviselőik: papjaik, tanítóik iránt, valamint egyéb hivatású tisztviselőkkel szemben is. Az egyház épületeit s tartozékait példás rendben tartják, egyházi adójukat - kevés kivétellel - kellő időben és tisztességgel befizetik. A templomot szeretik, és elég szépen látogatják. Igaz, hogy a magyar kormány háborús rendeletéi, melyek a vasárnapi és ünnepi mezőgazdasági munkákat megengedik, sőt szinte propagálják, nagy erkölcsi kárt okozott és okoz (!) a vallásos élet szépen megindult virágzásában, de egy szebb és boldogabb jövendő egyházi élet lehetősége is előreveti már árnyékát az ifjúság korszerűbb nevelése, megértése és tervszerűbb vallásos oktatása folytán. A régi kerékvágásból nehéz volt kimozdítani népünket, mert haladni és tanulni nem akart, s nagyon el volt maradva a körülöttünk letelepedett más községek népe és lakossága mellett, de ma már a józanabb belátás és tanulni vágyás óhaja biztosítéka jövendő felvirágozásának. Az egyházi élet ma már alig hagy fenn valami kívánnivalót, s <egy> okos és tapintatos vezető még sokat tehet és sokat elérhet a gyülekezeti élet előbbrevitelében.-715-
