Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

mölcsét. Magasabb fizetés, szaporodó jövedelem és a könnyebb megélhetés elvitte anyagi gondjaimat, és Isten segítségével és takarékosságunkkal annyira vittük, hogy minden gyermekünket elláthattunk a legszükségesebb útravalóval. Mindegyik gyermeket szép állásba helyeztünk (!), mindegyik a legnagyobb megelégedésben és boldogságban él családjával együtt. Igen jól nevelt, derék egyéneket adtunk református egyházunknak, hasznos, lelkes polgárokat magyar hazánknak.

Egyházi élet. Amilyen sok akadállyal kellett megküzdenem a magánéletben, éppen olyan nehéz, vagy talán még nehezebb volt a küzdelem az egyházi életben, mert itt a régi világban élő, haladni nem akaró tudatlan és nem vezetett, vagy inkább rossz irányban vezetett tömeglélekkel találtam magam szemben. Bármilyen nagy szeretettel fogadtak Inkére jövetelemkor, bármennyire meg voltak is híveim elégedve egyházi szereplésemmel, legelsősorban a presbitériumban váltott ki nagy ellenszenvet az az eljárásom, hogy nem engedtem őket az egyház pénzén inni és mulatni. Azelőtt úzus volt, hogy minden gabonaszedéskor - hónapokon keresztül - majdnem minden héten átment a presbitérium a szomszéd korcsmába, vivén egy kenyeret, és az egyház terhére pecsenyézgettek és borozgattak. Ezt én egyszer s mindenkorra betiltottam. Az egyház pénztára természetesen üresen állott, s az egyház váltóadósságokban bukdácsolt. Az egyház tagjai rendesen ösz- szeírva nem voltak, adót nemigen fizettek, és a lopott jószágtól még a jobbmódban lévő emberek sem idegenkedtek. Ami elemelhető volt a pap udvarán vagy kertjében, bizony nem sokáig maradt az ott. Sőt maga a pap is, ha nem éppen tetszett egyeseknek, bementek a lakásába, és felszólították, hogy rövid időn belül elmenjen közülük, mert majd kihordják őt a határba. Egyik elődöm (Dömötör)146 mint félénk ember néhány hónapi inkei szereplése után el is hagyta Inkét. Hogy az ehhez hasonló jelenségek elő ne forduljanak, vagy meg ne ismétlődhessenek többé, ahhoz erős kéz, bátorság, hivatástudat és szigorú kálvini fegyelem kellett. Ez nem ment olyan könnyen ezzel a maradi s haladni nem akaró néppel. De a kitartó és céltudatos munka jó eredménye el nem maradt, s ma már ezeknek csak a rossz emléke él.

Szigorú igazságosságom végre is annyira imponált, és azt annyira megszokták híveim, hogy már a harmadik évben községi képviselőtestületi tagnak, majd pár év múlva pedig vármegyei törvényhatósági bizottsági tagnak is beválasztottak. Inke község képviselőtestületének azóta megszakítás nélkül tagja vagyok, és di- csekedés nélkül mondhatom el, hogy a községházán mindig az én akaratom szerint döntöttek. Csak egyszer történt meg, hogy nem az én akaratom jutott érvényre, azt mondván a fő-fő hangoskodók, hogy „igaza van a papnak, de most az egyszer mégse legyen igaza”. Ezek a szájaskodók azonban hamar elvesztették

146 Dömötör Lajos Becefán született. Középiskolai tanulmányait Csurgón, a teológiát Budapesten végezte. Káplán volt a belső-somogyi egyházmegyében, majd hitoktató-segédlelkészként működött Bukarestben. 1898-1899 között Inkén, 1899-1901 között Brekinszkán, 1901-1931 között Gyöngyösmelléken szolgált. 1931. október 29-én halt meg 63 éves korában. Felesége Györke Lenke volt. DREL 1.1. u. Gyöngyösmellék. 1.1. II. 144. Inke. 14-15. Egyházkerületi Névtár. 1899. 28. 1900. 22. 1901. 25. 1902.30. DPL1931.96. SZABÓ 1929. 63,241. BECK 1935.21.-710-