Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

Az új munkakör nehéz feladatokat jelentett. Megboldogult elődöm79 tehetséges, kiváló szónok és melegszívű ember volt. Azonban a hívekkel túlságosan ösz- szeadta magát. Vidámabb szórakozásaikban gyakran részt vett, komái közülük kerültek ki, sokakkal pertu barátságban élt. Méghozzá utóbbi években anyagilag rossz helyzetbe került, váltóinak kezesei bizalmasabb emberei közül valók voltak. Ez az állapot anyagi téren bosszulta meg magát először. A jobb módú, tekintélyesebb vezető emberek befolyására az egyházi adó szegényre, gazdagra egyformán volt kivetve, s a tényleges szükségletnél jóval kisebb összegben folyt be. Ez az egyház eladósodására vezetett. Az épületek is a gondozatlanság képét mutatták. A helyzet s okai őszinte feltárása után az egyházi adó ügye megértéssel rendeztetett. A gyülekezettel való súrlódásokra, melyekre pedig az előzmények után lehetett számítani, nem került sor. Ha egyesek talán elégedetlenkedtek az adóemelés és -rendezés és a további adóemelések ellen, a legnagyobb rész megértéssel fogadta a változást. Az együtműködés általában békés és zavartalan volt.

A gyülekezet belső képe azonban sok visszás és aggasztó vonást mutat. A hitélet, bár a templomlátogatás más gyülekezetekkel összehasonlítva elég jónak mondható, jóformán a külsőségekben merül ki. A hívek legnagyobb része nem elég szorgalmas és iparkodó. A koresmázás, kártya, erkölcstelenség igen nagymérvű, s ami különösen aggasztó, az ifjúság között is. A KIE-munkának, vallásos estélyeknek, igehirdetésnek és személyi pasztorációnak nemigen látszik eredménye. Rendkívül nagymérvű az erkölcstelenség. Törvénytelen együttélésben nem találnak semmi megütközésre valót. Vannak nők, kik egyenesen büszkék arra, hogy ők kelendők, nem úgy, mint egyik-másik, aki nem kell senkinek.

Sajnos, ebben a tekintetben megítélésem szerint nem annyira magát a népet, mint inkább a köztük élt intelligencia egy részét - tisztelet a kivételeknek - és a vezető egyének közül többeknek szintén kevésbé példaszerű életét kell hibáztatnunk. A megoldás útját a legintenzívebb személyi pasztorációban látom, amire, sajnos, kevés alkalom van.

1921-ben az egyházmegye tanügyi elnökké választott, s ez a megbízatás az iskolai ügyek teljesen önálló egyházmegyei adminisztrációja folytán nagyon lekötött úgy Hetesen utóbbi évi szolgálataim alatt, mint itt Hedrehelyen, hol maga az anyaegyház kétszer akkora, mint előbbi egyházam volt, s emellett még egy Heteshez hasonló, 7 külön csoportban letelepedett leányegyház, Visnye is idetartozik. 1924-ben egyházmegyei főjegyző lettem. 1927-ben még ezekhez jut az egyházkerületi elemi iskolai ügyek referálása, melyre megboldogult dr. Antal Géza püspök kért fel. Látva a sok hivatalos megbízatásnak a lelkipásztori munkára való hátrányait, 1939-ben a legterhesebb megbízásról, a tanügyi elnökségről lemondtam. 1941-ben azonban még terhesebb megbízatás, a legtöbb gyülekezetei számláló belső-somogyi egyházmegye esperesi megbízatása esett rám megbol™ Az előd Németh József lelkipásztor volt, aki 1904-ben Nemesdédről került Hedrehelyre, ott szolgált haláláig. 1932. augusztus 21-én hunyt el 62 éves korában. Korábban, 1898-ban Inkén helyettes lelkész, majd 1899-1903 között rendes lelkész volt, innen került Nemesdédre 1903-ban. DREL I. 1. u. Inke. 23 (1904-ig volt Inkén!). Hedrehely. I. 2. II. 4, 6. SZABÓ 1929. 63, 66, 306. BECK 1935. 35. DPL1932.140.-689-