Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

tói állását, hol megszakítás nélkül 1932. február végéig munkálkodtam. Ez idő alatt több mint 30 heti óraszámon felül megszerveztem a vasárnapi iskolát és a KIE-t, azonkívül gyülekezeti és ifjúsági énekkart vezettem. 1932. március 1-től

1938. június 30-ig a mezőföldi egyházmegyébe kebelezett sárkeresztesi egyház- község lelkipásztora voltam, azóta a mai napig a csurgói lelkipásztori álláson szolgálok. A belső-somogyi egyházmegye 1942-ben lelkészi főjegyzőjévé választott. Folyó év október 1-től kezdődőleg egy évi szabadságot kaptam hymnológiai kutatómunkavégzésének céljából.

Cikkeim, tanulmányaim jelentek meg különböző egyházi és világi lapokban. Zeneszerzői munkásságomnak több terméke részint kisebb, részint országos nyilvánosság előtt is előadásra került, legnagyobb részük eddig kéziratban van.

Házasságot kötöttem 1929. november 12-én a budapesti VI. kerületi elöljáróságon Méregh Gizellával. Az egyházi szertartást ez alkalommal a fasori templomban Csomasz Dezső mezőtúri lelkipásztor végezte.

Házasságunkból eddig három leánygyermek született, akik mindnyájan életben vannak: 1. Éva Gizella, 1930. augusztus 17. Kaposvár; 2. Zsuzsánna Mária,

1933. május 1. Sárkeresztes; 3. Enikő Márta, 1940. január 20. Csurgó.

Az 1943. év júniusában a magyar királyi belügyminiszterhez kérvényt nyújtottam be az anyai „Csomasz” névnek jelenlegi családi nevemmel együtt viselésének engedélyezése iránt. A kérelem elintézés alatt áll. Magamat a nagyszámú, hasonló nevű lelkipásztortestvérektől megkülönböztetendő, írásaimat körülbelül két év óta így jelzem: Csomasz Tóth Kálmán.

Kelt Csurgón, 1943. év november havában.

Tóth Kálmán

Czippán János segédlelkész

1908. december 13-án születtem Somogyszobon. Szüleim egészen kisvagyonú földműves emberek. Négyen voltunk testvérek, akik közül ketten már kiskorukban meghaltak.

Az elemi iskolát Somogyszobon végeztem el, annak mind a hat osztályát. Utána polgári iskolába adtak szüleim Nagyatádra azzal a szándékkal, hogy elvégeztetik velem a négy középiskolát. Azonban a harmadik osztály után különbözeti vizsgát tettem, és negyedik osztályra már Csurgóra iratkoztam be a gimnáziumba. Itt is érettségiztem 1929-ben. Mivel szüleim nagyon szegények voltak, a továbbtanulásra nemigen gondolhattam, azért igyekeztem elhelyezkedni, de minden siker nélkül. Hogy az idő ne múljon hiába, még 1929-ben jelentkeztem önkéntesi szolgálatra, amit Pécsett töltöttem le. Utána még egy évig odahaza kellett maradnom, mert közben meghalt az édesapám, s lehetetlennek látszott minden továbbtanulás. Egy év alatt valami kis pénzt tudtunk összegyűjteni, és azzal 1931 szeptemberében beiratkoztam a debreceni teológiára, ahol megszakítás nélkül hallgattam végig a szemesztereket, állandóan a legnagyobb anyagi nehézségekkel küszködve elannyira, hogy az oda-vissza menő utat is kerékpáron kellett megtennem. 1935-ben a kápláni vizsga után Csikesz professzor úr jóvoltából-670-