Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

Ennek következménye lett, hogy a legközelebbi vasárnapon a gyülekezet zavarkodó elemei valósággal fellázadtak ellenem. Templomból kijövet nagy számmal összesereglettek, és előfogtak azzal, hogyha a tanító urat a templomba nem eresztem be, akkor menjek ki a gyülekezetből azonnal, közben pedig ökleiket emelték és rázták ellenem. Védekezés nem használt semmit. Csupa leírhatatlan gorombaságokkal feleltek vissza. Igazán mélypontra jutottam. A Pilátus előtt álló Krisztusra gondoltam. Ott is az ártatlan eltiprását követelte a felbőszített nép. A következőkben püspök úrhoz intéztek 50 aláírással ellátott levelet, melyben az eltávolításomat vagy azonnali nyugdíjaztatásomat kérték, különben baptistává lesz az egész gyülekezet, mert az én működésem igen veszélyes. A sok zűrzavarhoz járult az is, hogy az adóügyi jegyző valami pletykának helyt adván az irodájában arcul ütött, mikor ott senki nem volt, én pedig adót fizetni mentem be oda. Ismét Krisztusra gondoltam, kit szintén arcul vertek.

Bár a fenti és egyéb sok ügyek kivizsgálatai engem teljesen igazoltak, de a sok kelepce, mik ellenem állíttattak fel, a sok méltatlan, durva bántalmazások eléggé lehangoltak, és visszavonulásra késztettek. Sokszor gondoltam arra, hogy a nép milyen is: egyszer hozsánnát kiált, máskor meg feszítsd meg!-et.

Idővel a gyülekezet tagjai, az egykori lázadók is, belátták az elkövetett sok méltatlanságot, hisz maguk is éltek át nekik felállított kelepcéket, és miután csak igaz marad az, hogy botból nem lesz borotva, általános és jóleső fellélegezés történt, mikor Máté János 1942. október 1-én elhagyta a gyülekezetét, miután a nagy tanítóhiányban jobb állásra juthatott el, mint Táp.2 í0 Csekélységem pedig a mai napon is erőben ugyan megfogyva, de törve nem, végezi lelkipásztori hivatását, és vezeti a tápi hitelszövetkezetet azon reménység alatt: mindenkinek a jutalmat megadja majd az égben a mennyei Atya.

1924. február 12-én házasságot kötöttem Lantay Máriával, Lantay János tatai útmester és néhai Öry Zsófia lányával. Négy gyermekünk van:

1. Vilma, született 1925. szeptember 8. V. éves tanítóképezdei növendék.

2. László, született 1927. február 27. VII. gimnáziumi tanuló.

3. Endre, született 1929. március 31. V. gimnáziumi tanuló.

4. Tibor, született 1934. augusztus 9. IV. elemi iskolai tanuló.

Kitüntetéseim: II. osztályú katonai lelkészi érdemkereszt (piis meritis). II.

osztályú Vöröskereszt tiszti jelvénye hadi ékítménnyel.

Táp, 1943. október 10.

Mohácsy László lelkipásztor

230 Máté János és Máténé Tóth Ilona Rákospalotára távoztak, helyükre választotta a gyülekezet Übellauer Károly és Übellauerné Fehér Júlia tanítókat Negyedről. DREL II. 35. a. 1943. Esperesi jelentés. X.-650-