Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

átírására alispán utasította a csendőrséget fuvarszolgáltatás kényszerítésére. 128 aláírással kérvényt terjesztettek fel a püspök úrhoz azzal, hogy „anyagilag ez a lelkész tönkre akarja őket tenni, olyan költségbe veri, hogy még az unokáik sem tudják kifizetni, tehát helyezze el tőlük, adjon helyette káplánt, s majd a lelkészi birtokot kiadják bérbe, s így kifizetődik az adósság”. És november közepére elkészült az iskola. Minden kifizettetett, és egy szegény embernek nem került egy zsák krumpli árába sem. A vezérkolomposok ellen lázításért eljárás indult, de akkor már tagadott mindenki, a veszprémi törvényszék felmentő ítéletet hozott, s ügyvédi költségeit kellett néhány embernek fizetni, mintegy 10 mázsa búzát. Ilyen csúfosan végződött régi izgatóknak próbálkozása.

1923-ban 240 kilogrammos harangot vettünk, aminek az ára, mintegy 70 mázsa búza egy nap alatt az iskolába természetben egybegyűlt. Harangszentelésre meghívtuk főtiszteletű Németh István püspök urat, akit a község apraja-nagyja fényes lovas bandériummal, díszkapuval, házait feldíszítve fogadott. Üdvözlésemre püspök úr a templomtéren az egész falu és gyülekezet népe előtt mondotta, hogy „különös érdeklődésből jött ebbe a községbe, hogy személyes meggyőződést szerezzen arról, hogy ez az ősi gyülekezet, mely egy évtized előtt oly szomorú körülmények közé keveredett, hogyan állotta meg a helyét az utóbbi évek nehéz megpróbáltatásai között? De az új harang, mely most felszentelésre vár, a múlt évben megépült népiskola, s a lelkes fogadtatás jó bizonyságok, hogy az ősi hitbuzgóság és áldozatkészség hatja át a szíveket, s ha néha súrlódások is vannak, ez is csak azt bizonyítja, hogy öntudatos reformátusok a gyülekezet tagjai”. További buzgóságra és áldozatkészségre serkentett. A felszentelés után, melyen gróf úr is feleségével személyesen részt vett, a lelkipásztori lakáson tartott ebé- den hangzottak el lelkes köszöntök a gyülekezet virágzására.

Következő évben a lelkész- és kántortanítói lakás renováltatott mintegy 60 mázsa búza értékben, amikor is a szükséges mész és tégla anyagot ismét gróf úr adományozta. Egy évtized múlva beteljesülhetett a gyülekezet régi vágya is, hogy templomunkba új orgonát építhettünk. 1934. évben történt ennek ünnepélyes felavatása, amikor ismét örömünnepen dobbanhatott össze a gyülekezet minden tagjának szíve régi álma megvalósulásán.

Ez évben, 1943-ban, rédei szolgálatom 30-ik évében ismét nagy áldozatkészséget tanúsított a gyülekezet. Évek óta vártuk államsegély kiutalását kántortanítói lakás megépítésére. Ez év tavaszán jött meg az értesítés, hogy a háború miatt ilyen célra államsegélyt nem nyerhetünk, s erre a gyülekezet elhatározta a maga erejéből az építkezést. Szép, modern lakás épül. A költség előteremtésénél is nagyobb gond az építkezési anyagok megszerzése.

Lelkiekben is a gyülekezet Isten segítségével épül. Mindkét nembeli ifjúság vallásos nevelése és irányítása, hisszük, áldott magvetés, melynek Isten kegyelme által - hisszük - gazdag aratása lesz.

Családi életemben feljegyezni való, hogy 1915-ben egy kisfiúnk született, akit 210

210 1923. szeptember 15-én, szombat délután és 16-án, vasárnap zajlottak az ünnepi események, amelyről „Tudósító” is beszámolt a Dunántúli Protestáns Lap hasábjain. DPL1923.157-158.-637-