Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye Rácz Istvánná lelkészözvegy (született Fazekas Juliánná) Születtem: 1888. október 12-én Balatonkenesén. Édesapám Fazekas Mihály balatonkenesei református kántortanító,183 édesanyám Köntös Juliánná volt, kinek egyik ükapja Vas Gereben: „Nemzet napszámosaidban szereplő „Köntös Mihály uram” volt. Gyermekkorom szüleim és két testvérem körében szerény anyagi viszonyok között bár, de boldogan telt el. 1912. november 21-én Balatonkenesén esküdtünk egymásnak örök hűséget Rácz István kislángi (Fejér vármegye) református lelkésszel, kinek 1912. év októ­berében volt beiktatása mint a kislángi református egyház első rendes lelkészé­nek. Később, 1918-ban csákberényi (Fejér vármegye) lelkész lett.184 Házasságunkat a jó Isten négy gyermekkel áldotta meg: Juliánná okleveles tanítónő,185 most Gerencsér József csóti evangélikus tanító186 felesége, Rózsa gyakorlóiskolai tanítónő a pápai református nőnevelő intézetben,187 most dr. Barabás Béla OTI188 fogalmazó felesége, István, a pápai református gimnázium görög-latin szakos tanára,189 és Endre,190 a Királyi Magyar Pázmány Péter Tu­183 Fazekas Mihály 1879-től Enyingen, 1883-tól Kenésén volt segédtanító, 1884-től helyettes taní­tó Ősiben, 1885-től Igaron, 1886-tól Kiskovácsiban újra segédtanító. 1887-től 1916-ig szolgált Kené­sén. 1916. április 20-án hunyt el 57 éves korában. Egyházkerületi Névtár. 1880. 46.1882.49.1884.48. 1885. 57. 1886. 54. 1887. 55. 1888. 55. 1889. 56. DREL II. 104. a. 1916. 6. CZAKÓ 1912. 34 (tévesen: 1885-től tanított Kenésén!). 184 Rácz István 1910-1912 között Csajágon volt segédlelkész, majd 1912-1918 között Kislángon, 1918-tól 1929-ig Csákberényben lelkész. 1929. szeptember 19-én Budapesten elmegyógyintézetben hunyt el 41 éves korában. TtREL 1.8. d. 6. Csajág. 5. Csákberény. 2,19. d. 8. Kisláng. 1,2. DPL1929.187. 185 Rácz Julianna Hermina 1913. szeptember 29-én született Kislángon. 1927-től Pápán tanult a Nőnevelő Intézetben: a polgári IV. osztályát, majd a tanítóképzőt végezte el. TtREL I. d. 8. Kisláng. 2. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1926/27. 34. 1927/28. 28. 1928/29. 47. 1929/30. 24. 1930/31.30.1931/32.36. 186 Gerencsér József 1942-től 1947-ig tanított Csóton. KEVEHÁZI2011.902-903. 187 Rácz Rózsa 1914. december 13-án született Kislángon. 1927-1935 között a pápai Nőnevelő In­tézet tanulója volt. 1935. júniusban nyert jeles tanítónői oklevelet. 1938-tól a Nőnevelő Intézet gya­korló iskolájának helyettes, majd 1941-től rendes tanítónője lett. TtREL I. d. 8. Kisláng. 2. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1927/28. 44. 1928/29. 61, 67. 1931/32. 30. 1932/33. 24. 1933/34.17, 26. 1934/35. 20, 30, 31, 32, 33, 40, 52, 57, 58. 1938/39. 28, 35, 39. 1939/40. 13, 27, 33, 38. 1940/41.28,43,44,60.1941/42. 5,6,24,41,42,55.1942/43.5,44,58.1943/44.42,44. Pápai Reformá­tus Kollégium értesítői. 1947/48.87,109. 188 Országos Társadalombiztosítási Intézet, 1928. október 1-ig Országos Munkásbiztosító Intézet néven. GYURGYÁK 2005.357. 189 Rácz István 1917. április 7-én született Kislángon. Középiskolai tanulmányait Pápán végezte. Görög-latin szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegye­temen. 1943-ban doktorrá avatták. 1941-től Pápán a református gimnáziumban tanított az iskola államosításáig, 1952-ig. 1952-től Pápán a Petőfi Gimnázium tanára, 1953-tól 1974-ig igazgatóhelyet­tese volt. 1991. június 28-án hunyt el. TtREL 1.8. d. 8. Kisláng. 2. TUNGLI1997.96. VARGA 1998.415. 190 Rácz Endre 1922. augusztus 21-én született Csákberényben. Tanulmányait Pápán, majd Bu­dapesten folytatta, magyar-latin szakos középiskolai tanári képesítést nyert. Pápán, majd Kecskemé­ten tanított, 1949-ben Budapestre került. Később az egri Pedagógiai Főiskolán, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen, 1962-től 1992-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított. TtREL I. 8. d. 6. Csák­berény. TUNGLI 1997.96. VARGA 1998.415.-627-

Next

/
Thumbnails
Contents