Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

kor bementem a püspöki irodába, s ott szívesen láttak.): „Vigyázzatok, öcséim, jön a madi kolléga.” így is szokott szólítani: kolléga, kivált, ha valami jó hírt vittem az eklézsiámból.

Mádon sok munka várt reám. Lelkészlakás, tanítólakás és iskola düledezőben volt. Tanítólakást és iskolát a lehetőséghez képest újjáépítettük, a lelkészlakást valahogy lakhatóvá tettük, majd teljes újjáépítéséhez elvégeztük az előmunkálatokat, tervet, költségvetést készíttettünk, és hozzá a rendkívüli adót kivetettük. Mindez pedig nem a hívek vagy az egyházközség szegénysége miatt volt nehéz, hanem azért, mert a hívek elszoktak az egyházi teherviseléstől. Egy időben papszünet is volt, a lelkészi díjlevelet vagylagosan állították ki (fold, termények vagy készpénz) és elődöm4 a készpénzt vette fel, ami kevés terhet jelentett, mert szinte az egész készpénzjárandóságot fedezte a lelkészi föld haszonbére. Nehéz volt megértetni, hogy az egyházért áldozni is kell, s a lelkész fizetését úgy kell kiszolgáltatni, hogy abból megélhessen. Visszaállítottuk az eredeti díjlevelet: föld, termények, tűzifa, stb., mind természetben. (Ha ez nem történt volna meg, nem tudom, utódom az első világháború végén és a cseh megszállás elején miből élt volna.) Felsőbb hatóságnak semmibe sem kellett beleavatkozni, ment minden simán.

De nemcsak az egyházközség külső épületei voltak düledezők, a különben is szétszórtságban élő gyülekezet maga is szétesőben volt. E téren is renoválásra, újjáépítésre volt szükség. Meg kellett alkotni a gyülekezet lelki egységét, a hívek testvéri közösségét, s úgy erősíteni az evangéliumi hitet és egyházhűséget. Isten lelke segítségével ez is ment. Abban az időben már megindult egyházunkban az előbb elhanyagolt pasztoráció, a hívekkel való személyes érintkezés, vallásos estélyek tartása, mint a belmisszió egyik - akkor még szinte egyetlen - munkája. Ez utóbbi volt különösen áldásos hatással a gyülekezet hit- és szeretetközössé- gének erősödésére. Téli sötét estéken mind a hat községből - nem nagyon messze vannak egymástól - összesereglettek a hívek a madi iskolába, mely nem egyszer igen kicsinynek bizonyult. A templom sohasem volt üres. Amikor e sorokat írom, Isten iránt való hálával gondolok vissza az ott tapasztalt nagy isteni kegyelemre, s annak a kis gyülekezetnek megértő, hozzám ragaszkodó tagjaira, kiknek a lelkében megláttam fellobogni a hitet és a szeretetet, mely a régi atyákat áldozásra tüzelte.

1907. július 9-én volt a házasságkötésünk feleségemmel, Bállá Margittal, néhai Bállá Gábor volt adászteveli lelkész5 és Kossá Mária leányával, ki Adászteve- len 1877. október 29-én született. (Öt testvére közül Bállá Endre csetényi lel4 Nagymadon Végh János elődei voltak: 1894-1902 között Vályi Miklós, 1902-1906 között Marosi János, 1906-tól 1907-ig Bujtár János. TtREL 1.8. d. 9. Nagymad. 34-37.

J Bállá Gábor 1833-ban született Mezőőrsön (Győr m), apja mezőörsi, majd takácsi tanító volt. Takácsin, majd Pápán tanult. Tanulmányai után Mezőszentgyörgyön volt rektor. 1860-1862 között Adásztevelen, 1862-1864 között Pápadereskén helyettes lelkészként szolgált. 1864-ben az adászteveli gyülekezet választotta meg lelkészének. Felesége Magyari Kossá Mária volt. 1893-ban halt meg 61 éves korában. DREL I. 1. u. Adásztevel. 26-27. Pápadereske. 2, 6. DREKK O. 394t. 140. TÓTH 1927.14,75. DPL1893.524-526 (1862-ben született!).-558-